KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Margitházi Beja: Az arc mozija

Arcművészet

Vincze Teréz

E könyv után Buster Keaton „fapofáját” is másként nézzük.

 

 

Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi tíz évben hány olyan, magyar szerző tollából született filmes tárgyú könyv jelent meg, amely monografikus terjedelemben kifejezetten elméleti jellegű kérdések megtárgyalását, önálló kutatáson alapuló eredmények közreadását tűzte ki célul. Kis ország, kis filmgyártás, kis filmtudomány – mondhatnánk. Nem biztos, hogy kellenek nekünk saját Bordwellek és Branigenek, elég ha elolvassuk-lefordítjuk őket. Az olvasás és fordítás mellett azonban hiszem, hogy Balázs Béla szülőhazájában manapság is keresnivalója van a színvonalas filmtudományi kutatásnak, és ezen belül a teoretikus igényű munkáknak is.

Margitházi Beja könyve – Az arc mozija. Közelkép és filmstílus – örvendetes módon pontosan ennek a kívánalomnak tesz eleget, amikor a film arc- és közelképhasználata kapcsán végzett forráskutatásait, a korábbi kutatásokat továbbgondoló elképzeléseit, és mindezek felhasználásával végzett mintaelemzéseit közreadja. Bár a könyv bevezetőjében azt írja, hogy számára az elsődleges inspirációt Gilles Deleuze 1980-as évek első felében megjelent filmfilozófiai művének (A mozgás-kép) egy elhíresült kijelentése szolgáltatta, mely szerint „nem létezik arcnagyközeli, az arc maga a nagyközeli, a nagyközeli eleve arc”, talán nem járunk messze az igazságtól, ha arra gyanakszunk, hogy egy fiatal magyar kutató számára – különösen, ha a nagyközelik elméleti vizsgálatára adja a fejét – fontos inspirációt jelent a közelképek világviszonylatban elismert teoretikusa, Balázs Béla is.

Utóbbi feltételezésünket az is alátámasztani látszik, hogy Margitházi könyve igen jelentős terjedelemben időzik a közeli képek és a filmi arcábrázolás korai, a némafilmes időszakra reflektáló teoretikusai, illetve ezen időszak közelkép- és arcábrázolási eljárásainak vizsgálatánál. Ami szükségszerű is, hiszen a ma már a filmnyelvbe teljes természetességgel beolvadó nagyközelik filmformanyelvi eszközzé válása és konvencióinak megszilárdulása máig ható tanulságokat hordoz a kutatás számára. A könyv a korai teoretikus szövegek, források és filmalkotások gazdag példatárát és alapos vizsgálatát vonultatja fel, aminek nyomán a közelkép és arc viszonyai valóban új megvilágításba kerülnek mind a történeti, mind pedig az elméleti érdeklődéssel közelítő olvasó számára.

Margitházi könyvének általánosságban véve is ez a forrásgazdagság és sokszínűség a legfőbb erénye. Vérbeli kutató módjára rengeteg anyagot fedez fel, gyűjt egybe, vizsgál meg, aminek nyomán kifejezetten centrifugális jellegű mű születik: vagyis a munka nem zárul magába, nem varrja el véglegesen a szálakat egy bizonyos végkövetkeztetés jegyében, hanem rendkívül sok inspirációt nyújt a felvetett kérdések továbbgondolásához. Kifejezetten figyelmébe ajánlom például ezt a könyvet azoknak az ifjú, a filmtudományi képzésekben résztvevő hallgatóknak, akik izgalmas témaötleteket keresnek szakdolgozathoz, tudományos kutatáshoz – ebben a könyvben rengeteg olyan ösvény sejlik fel, melyeken érdemes lenne még tovább hatolni a filmtudományi kutatásban.

A könyv másik fontos érdeme, hogy a témát – az arc jelenségének kapcsán – gazdag interdiszciplináris összefüggésbe helyezi. Nemcsak más művészeti ágak, hanem más tudományok, mint a biológia, pszichológiai, orvostudomány is megvillannak a filmtudományi kérdések hátterében, ami különösen izgalmassá tesz bizonyos fejezeteket.

Végül pedig – szerintem – a legfontosabb próbaköve minden teoretikus igényű műnek, hogy mennyiben képes saját elméleti elgondolásainak érvényességét demonstrálni azáltal, hogy azokat a filmértelmezés szolgálatába állítja. Margitházi könyve szerencsére komoly gondot fordít erre, s nem felejti el teoretikus tipológiai rendszereit feltölteni szemléletes példaanyaggal. Különösen azokat a részeket találtam izgalmasnak, amikor olyan ezerszer tárgyalt és már végleg kivesézettnek gondolt filmi jelenségeket vesz újra elő, mint Buster Keaton „fapofája”, Dreyer filmjének Szent Johannája, vagy Bergman Personájának összeolvadó nőarcai. Ezeket az unalomig tárgyaltnak tűnő jelenségeket Margitházi gondolatmenete képes újszerűen megvilágítani, ami számomra teoretikus munkájának sikerét bizonyítja. A könyv filmes példaanyagának kitüntetett szereplője és egyik legizgalmasabb része, az utolsó fejezetet teljes terjedelemben kitöltő, az arcábrázolás szempontjából végrehajtott Wong Kar-wai-életműelemzés. Hihetetlenül érdekes és tökéletes választás ahhoz, hogy a könyv teoretikus anyaga életre keljen. Másrészt, mintha nem is lenne akkora kihívás, mint újat mondani a Personáról vagy Buster Keatonról, és mégis, miközben Margitházi feladja magának a magas labdát a végén, mintha már nem maradna elég ereje lecsapni. A részelemzések nagyszerűek, gondolatébresztőek, de nem születik Wong életművéről újszerű, átfogó vízió. Talán nem is volt cél egy ilyen vízió megalkotása, de mivel a könyv igencsak magasra tette saját magával szemben a lécet, olvasója sem éri be kevesebbel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9845