KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Slam

Galambos Attila

 

A költészet romantikája és a versfaragás gyötrelmes nagyszerűsége adja a Slam című film alapját. A címbeli kifejezés az észak-amerikai nagyvárosi folklór terméke. A rap versszövegek előadásáról volna szó. Filmbéli hősünk költő és alkalmi drogdíler. A két foglalatosság sajátosan kapcsolódik össze a washingtoni utcán: a felettes drogbáró anyagot oszt és verset rendel. Hősünk így kettős értelemben is négerré válik. Keményen megdolgozik az elismerésért. Szívszorongató képek peregnek az elmélyülten sétáló poétáról, közben a nagy veres napkorong száll alá. A mű kész, de a szájhagyományozás pillanatában golyó találja a megrendelőt, a poétát pedig fülön csípik a szintén fekete rendfenntartók. Börtöndráma következik, fájó kérdésekkel: valóban rácsok közt a helye némi fű miatt a srácnak, feltétlenül be kell állnia a huszonéves feketék szabványtáborába, ahol a börtönviseltség gyakoribb, mint az érettségi, és ha már bekasznizták, miért kell választania a rácson belüli klánok közül? A költészet sajátos, jól ismert romantikus felfogása segíti ki barátunkat az utóbbi dilemmából: a börtönudvaron előadott költemény érinthetetlenné teszi, sőt a tehetség jutalma az egyik klánvezér által letett óvadék és a börtön-tanítónő feltűnő szimpátiája. Az ideiglenesen visszanyert szabadság az erőszakmentesség hirdetésével és bimbózó szerelemmel kezdődik, költői elismeréssel és drámai felismeréssel végződik: sorsunkat vállalni kell, közösségi béklyóinktól nem szabadít egyéni tehetség és szókimondó ritmusos verselőadás.

A Slam esszéfilm, annak minden erényével és hibájával együtt. A dialógusok, a színészi játék, a képi megoldások mind a mondanivaló szolgálatában állnak. Egyedül az elhangzó versek ritmusa töri meg az alkalmazott művészet érzetét. A gondolat persze súlyos és komoly: élhetjük-e a magunk életét, kiszakadhatunk-e a közegből, melyből vétettünk, hol az egyéni érvényesülés és a felvállalandó csoportérdek határpontja? A Slam hálistennek nem válaszol egyértelműen a kérdésekre, mint Spike Lee nyomasztóan ideologikus, ám hasonló szellemű művei, és ez cannes-i Arany Kamerát és Sundance Nagydíjat ért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4521