KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Kultúra és film a weimari köztársaságban

Szilágyi Gábor

 

A cím némiképp megtévesztő. Nem annyira a kultúra és a film viszonyáról, mint inkább a kultúra különböző területeinek áttekintéséről van szó ebben a közelmúltban kiadott műben. A kötet két részre oszlik. Az elsőt tanulmányok alkotják, a másodikat korabeli szövegrészletek.

A könyv első részében megismerkedünk az új tárgyiasság – a korszak uralkodó irányzatának – jellemző vonásaival. Világossá, sőt nyilvánvalóvá válik azon művészi újítások lényege és sajátossága, amelyet ez az irányzat hozott és képviselt a korabeli (1923–1932) német kulturális közegben, a színház, a festészet, a fotográfia területén. A korszak politikai és ideológiai elemzése (a szociáldemokrácia válsága és az értelmiség szembenállása; a kultúra polgári ideológiája és kritikája; a weimari köztársaság kultúrájának kétarcúsága) egészíti ki a képet.

Számunkra, a film iránt érdeklődők számára az igazi „csemegét” a kötet második része kínálja. Nemcsak Balázs Béla néhány, németül írott cikke (A film válsága, A film értünk munkálkodik, Objektivitás és szocializmus, Férfiasság vagy háborús vakság?), de azoknak mindeddig kevéssé ismert tevékenysége, akik egy elkötelezett, szocialista szellemiséget tükröző filmkritika megteremtésén fáradoztak az említett időszakban. A teljesség igénye nélkül idézzük néhányuk nevét: Heinz Lüdecke, Willi Bredel, Franz Höllering.

Elvonul előttünk a recenziókban a korszak filmtermésének a java, amelyről – jelentőségéhez mérten – számot adott a német kommunista párt és a baloldal sajtója; többek között: Fritz Lang Metropolisa, Walter Ruttmann Berlin, egy nagyváros szimfóniája című alkotása; a Balázs Béla forgatókönyve alapján készített Egy tízmárkás kalandjai című film (amelyet a korszak egyik kiemelkedő fotográfusa, Helmer Lerski fényképezett).

Melyek e kritikák jellemző vonásai? Sosem a mű formai aspektusa, de szemlélete köti le elsősorban a recenzens figyelmét. Azt vizsgálja bennük, mi az, ami az alkotó világlátását tükrözi, hatással van-e (lehet-e) nézőjére és mi ennek a hatásnak az oka. Erénye és hibája egy tőről fakad: a filmben csak ideológiahordozót lát, függetlenül annak művészi kidolgozásától, értékítéletét ennek függvényében alakítja.

Melyek az elkötelezett, proletár-filmkritika elérendő céljai? Heinz Lüdecke hosszú cikkben elemzi a kérdést. Következtetései semmiben sem térnek el attól, amit a gyakorlat maga is tükrözött. A feladat, a lehető legtisztábban és érthetően kimutatni egy-egy új film politikai szemléletét. Nem elegendő kimondani egy nacionalista, érzelmes film láttán, hogy giccs. Újra és újra ki kell mutatni, hogy az ilyen filmek tudatos, a munkásosztály ellen irányuló propaganda termékei. Meg kell értetni a munkásokkal, milyen kifejezési eszközökkel él az osztályellenség, így tanul meg védekezni a propaganda hatása ellen, felfedni a tudatosság szándékát a látszólag apolitikus, „ártatlan” művekben.

Nem kevésbé fontos a munkásosztály szemléletmódját tükröző, pártos filmek tudatos elemzése és ha kell, kritikája. Tanulni kell a szovjet alkotók példájából.

A film – elsősorban a német film – válságban van – írja Balázs Béla. A válság oka nem a filmiparban rejlik, hanem a társadalmi-kulturális szerkezet hordozza, amely hat és befolyásolja az alkotókat. A társadalom megváltoztatása szükséges ahhoz, hogy a film maga is változzon. Hiába vannak a termelőeszközök a kapitalista filmiparosok kezében, a film – fejti ki – nekünk dolgozik. Ez az egyetlen olyan művészet ugyanis, amely bár a kapitalizmus kebelén nevelkedett, de amelyet az uralkodó osztálynak mégsem sikerül kisajátítania és a maga céljaira felhasználnia. A film tömegművészet volt és marad is. Nincs az az erőfeszítés – véli Balázs –, amely arisztokratikus, kevesek számára élvezhető, kevesek véleményét tükröző kifejezési formát csinálhatna belőle. A film a látás művészete. Azoké, akik felemelik és nem lesütik tekintetüket.

 

(Cultura e cinema nella Republica di Weimar. A cura di Giovanna Grignaffini e Leonardo Yuaresima. Marsilio Editori/Comune di Modena, Venezia, 1978. 223 old.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7381