KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal

Egy bohóc mennyországa

Csala Károly

Nyikolaj Dosztal Felhő-mennyországát hazájába a kritikusok az 1992-es év legjobb orosz filmjének szavazták meg, és díjat nyert Svájcban, a Locarno-i fesztiválon is.

Egy nem angol nyelvű országban helytelenül Clown Heavennek (s nem Cloud Heavennek) írták filmje címét. Az ördög bújhatott a szedőbe, nem tudhatta, hogy hibájával telibe talált.

Andrej Zsigalov, aki Kolját, a főszereplőt játssza, civilben bohóc. Érdeklődése és tehetsége meglehetősen sokoldalú. Jól énekel és gitározik – ez talán a filmből is kiderült –, s ha kedve támad, saját szerzeményeit adja elő. Még az elején jártunk a forgatásnak, amikor egy este, munka után, odajön hozzám Andrjusa, és azt mondja, hallgassam csak, komponált egy dalocskát. Ez volt az Oblakoraj. Félig komolyan; félig tréfásan megkérdezte: nem illik-e ez a nóta a filmbeli Koljához, nem kéne-e beletennünk valamelyik jelenetbe. Dehogynem! Olyanynyira, hogy a film címét is ez adta végül, mert eredetileg, ahogyan Georgij Nyikolajev megírta, Csillagóra helyi idő szerint (Zvjozdnij esasz po mesztnomu vremenyi) lett volna.

Ő csakis forgatókönyvszerző, vagy szépíró is?

Kizárólag forgatókönyvírással foglalkozik. Nekem Georgij Danyelija ajánlotta. Nyikolajev viszonylag fiatal ember, nálam mindenesetre fiatalabb...

Olvasom a fesztivál műsorfüzetében, hogy ön 1946-ban született, s elvégezte a moszkvai filmfőiskolát...

Na, az viszont tévedés. Nem a VGIK-et végeztem, hanem a Viszsije Kurszi, vagyis a már főiskolai végzettségű emberek átképzését szolgáló, felsőfokú filmkészítői tanfolyamhallgatója voltam, s ott Danyelija volt a tanárom. Egyébként televíziós újságírói szakon végeztem az egyetemen, de őszintén szólva, semmilyen újságíró nem vagyok, és nem is voltam, mert mindjárt a diploma megszerzése után a filmgyárba mentem. Ez vonzott. Családi örökség ez nálunk.

Csak nem rokona a Moszfilm vezérigazgatója?

De bizony, Vologya, a bátyám, ő az. Korábban sokat asszisztenskedett, gyártásvezetőként is dolgozott, méghozzá Bondarcsuk szuperprodukcióiban, volt alkalma kiismerni a szovjet filmgyártás és- szervezés minden csínját-bínját. Így aztán szépen emelkedett fölfelé a ranglétrán – most már nem is egyszerűen vezérigazgató, hanem a Moszfilm elnöke. Tudja, nálunk most annyi elnök van... Ahogy hullik szanaszét a szakma – a Moszfilm is, mellesleg mondva, mert minden stúdió önállósodott, s nem is igen tudnám megmondani, Vologyának pontosan mi is a hatásköre –, ahogy aprózódnak a vállalatok, úgy növekednek a rangok és a címek. De visszatérve a családi örökséghez: nem a bátyámra gondoltam, hanem apámra, aki rendező volt, sajnos, egy autóbalesetben korán elhunyt, amikor én még csak tízéves voltam.

A Felhő-mennyország elkészültében segített-e az a tény, hogy a Moszfilmhez régi kapcsolat fűzi a családot?

Mit mondjak... delikát kérdés. Szándékosan nem a Moszfilm egyik stúdiójában próbálkoztam vele, hanem egy független stúdiónál – ilyenek is vannak most már nálunk szép számmal, s három-négy évvel ezelőtt, amikor a Felhő-mennyországot készítettem, már akkor is úgy teremtek, mint eső után a gomba –, ezt a stúdiót úgy hívják: 12A.

Látok még egy ismerős nevet: Batalov.

Á nem, puszta névazonosság. A Fegyát játszó Szergej Batalov most már ugyan Moszkvában színházi alkalmazott, de eredetileg omszki színész. Irina Razanova pedig – ő a filmbeli Valja – rjazanyi, de mára már ő is moszkvaivá lett. Nem véletlen egyébként, hogy nem a moszkvai színészek közül válogattunk. Natalja, a főhős szerelme is példának okáért minszki. Andrej Zsigalov, a főszereplő sem moszkvai akcentussal beszél: cseljabinszki szüntetésű, ezt a „vidéki réteget” hámozta elő most magából a forgatáson. Ő, ugye, bohóc, nem színész, bár szerepelt már korábban is filmen – én is ott ríttam először -; -de megemlítem még, hogy a Tatjana Ivanovnát játszó asszony is csak szegről-végről filmszínésznő, valóiéban bábszínész.

Három évvel ezelőtt mutatták be filmjét. Mit csinált azóta?

Egy másik filmet forgattam tavaly, illetve még tavalyelőtt Fazil Iszkander írásából. Egy színtiszta komédiát, nem ilyen kettős arculatú farce-ot, mint amilyen a Felhő-mennyország. Szuhumiban játszódik – ott is forgattuk, s ma döbbenet látnom a tévében, hogy szinte minden szép helyszínünket ripityára lőtték a harcok során –, egy fotográfusról szól, egy helybeli Casanováról.

Mit szól az orosz közönség a Felhő-mennyországhoz?

– Semmit. A közönség nálunk most nem néz mást, csak huszadrangú filmeket. Azokkal van teli minden mozi. Az az igazság, hogy afféle „fesztiválfilmnek” bizonyult a Felhő-mennyország. Mindenfelé tetszik a kritikusoknak – s kész, ennyi. Jó érzés bejárni vele a világot, de azért hiányzik a nagyközönség elismerése, nem tagadom.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/03 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1067