KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kéjlak

Varró Attila

The Loft – amerikai, 2014. Rendezte: Erik Van Looy. Írta: Bart De Pauw művéből Wesley Strick. Kép: Nicolas Karakatsanis. Zene: John Frizzell. Szereplők: Karl Urban (Vincent), James Marsden (Chris), Wentworth Miller (Luke), Eric Stonestreet (Marty), Matthias Schoenaerts (Philip). Gyártó: Anonymous Content / Woestijnvis. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 108 perc.

Az antwerpeni thriller-rendező Erik Van Looy eddigi életművében minden lehetőt megtett azért, hogy hazája filmgyártását összepárosítsa Hollywooddal: a Shades-ben maga Mickey Rourke próbált filmet rendezni egy hírhedt belga sorozatgyilkos rémtetteiből, az Alzheimer-ügy amnéziás bérgyilkosa John Woo és Michael Mann szerelemgyermekeként sújt le a helyi kiskirályokra, a 2008-ban példátlan kasszasikert hozó Loft pedig mintha csak Fincher és Neil LaBute férfitársaságát teleportálta volna át kiglancolt Schelde-parti tetőlakásába. Öt régi barát, csupa sikeres házasember, egy felvágott csuklójú női hullát talál a félrelépéseik számára közösen fenntartott legénylakásban: a kollektív feladat nem csupán a tettes személyének megtalálása, de a köztük fennálló erőviszonyok tisztázása is – a menő alfahím, a jóképű intellektüel, az érzékeny hősszerelmes, a nagyszájú gennyláda és a brutális bunkó percről percre átrendeződő küzdelmében szétrepesztve a „bros before hos” nemes férfilojalitásának roskatag keretét.

Van Looy filmjének álomgyár-kompatibilitását mi sem jelzi jobban annál, hogy a 2010-es holland remake után alig egy évvel az óceán túlpartján is megrendezhette sikerdarabját, ami szinte szó szerint követi az alapfilmet, csupán a holland verzió nyomán feszesebb tempóban és dögösebb csajokkal (bár jóval kevesebb fedetlen kebellel). A Kéjlak túlbonyolított flashback-szerkezetével, rekordmennyiségű vörös heringjével és gyanúsítottjával (a megcsalt nejektől az építőipari maffiáig terjedő listáról kizárólag a Fehér Ház vécés nénije hiányzik), csavaros feszültség-dramaturgiájával, valamint megduplázott rejtélyével (a film feléig az áldozat személye is talány) a mostanság mellőzött krimi műfaján végzi el az ezredfordulós felturbózást, ami egyfajta zsánerbravúrrá is tehetné a művet, ha a finálé végső megoldásában nem esne darabjaira az odáig féltő gonddal barkácsolt történet, logikátlanná téve bűntényt és motivációt egyaránt (kulcsszó: boncolás!). Ez a kéjlak már Antwerpenben is hibás alapanyagból felhúzott, hivalkodó pozőrfészek volt, New Orleansba helyezve mindössze megtalálta eredeti helyét a hollywoodi arcosok klubjában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12113