KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy hulla, egy falafel és a többiek

Kolozsi László

 

Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg (maradjunk az eredeti címnél, ami sokkal inkább illik a film stílusához) főhőse, Danny (Noah Taylor) Nick Cave-re hasonlít. Mivel ausztrál filmről van szó, talán nem véletlenül. Elvégre Nick Cave lúzer-kinézetű, nem megalkuvó ausztrál sztár. Danny léhűtő, igazi semmittevő, súlyos ezrekkel tartozik minden szolgáltatónak, évek óta keresik fizetési meghagyásokkal ausztrál városok bíróságai. De az Ember, aki falafellel a kezében halt meg hősei közül még ő a legnormálisabb. Danny albérletről albérletre költözik idióta barátaival. Normális kapcsolat kialakítására képtelen, igazi vesztes, annyi erkölcsösség sincs benne, mint egy békában, nem tud és nem is akar a jólfésült ausztrál társadalom polgára lenni.

Az ausztrál film nem csak Mel Gibsont és Nicole Kidmant adta a világnak, hanem – annak köszönhetően, hogy enyhült az egyébként könyörtelen ausztrál filmcenzorok szigora – a hetvenes években az ocker filmeket is. Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg tipikus ocker film. Ennek az Ausztráliában divatos filmtípusnak (amely egyébként előzménye a Farelly testvérek nehezen minősíthető munkásságának) a jeles képviselője volt, bármilyen hihetetlen, A Gyűrűk ura trilógiát alkotó Peter Jackson ugyanúgy, mint a Zöld kártya alkotója, Peter Weir. Az ocker filmek hősei lenézik az átlagos, langymeleg ausztrálokat, és legfőképpen az értelmiségieket. Közönségesek, és az egyetlen vágyuk, hogy minél több szexuális aktust folytassanak, minél több emberrel. Az ocker filmek olyan filmszatírák, amelyek az átlagpolgárt, a füvet nyíró, teniszező, martinit kortyolgató kertvárosiakat teszik nevetségessé. Sajnos hazánkban – tudomásom szerint – mindössze kettőt mutattak be. Holott viccesebbek, és urambocsá, kedvesebbek, mint a népszerű Torrente-filmek, vagy az említett Farrelly testvérek végtermékei. Richard LowensteinJohn Birmingham kultregényéből készült – filmje, sajnos nem a legjobbak közül való; kései darab. Azoknak, akik viccesnek találják, ha valaki egy békával golfozik, vagy hogy annyit maszturbált, hogy szerelmes lett a kezébe, nyugodtan lehet ajánlani ezeket a filmeket, ahogy azoknak is, akik azt hitték, hogy az ausztrál filmek és a Mad Max-filmek közé egyenlőségjelet lehet tenni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4831