KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Boldog új élet

A semmi peremén

Stőhr Lóránt

Bogdán Árpád önéletrajzi története a társadalom peremvidékéről szóló fekete filmek sorát garapítja.

 

Volt egyszer egy Magyarország, ahol nem lehetett élni. Ahol a közöny és a magány uralkodott a szép új világ díszletei közepette. Ahová nem lehetett gyökeret ereszteni, s ahol múlt és azonosságtudat nélküli személyiségek törtek darabjaikra. A gyökértelenségből eredő kilátástalanság fejbe csap a fiatal rendezők legérdesebb filmjeiben: a Dealerben, a Szép napokban s legújabban a Boldog új életben.

Az utóbbi rendezője, Bogdán Árpád egy nevelőintézetből a nagyvilágba kilépő roma fiú életéből villant fel jeleneteket, akinek gyerekkora titkos dokumentumai helyett könyörtelenül rideg orvosi és pszichológusi jelentéseket nyomnak kezébe kapaszkodóként. Nincs hova visszatérnie, mert mit sem tud származásáról, a „zaci” előtti évekről. Bár a kinti romák segítik őt első lépéseiben, sem autólopásból élő haverja mellett nem találja helyét, sem a cigány közösségben nincsen otthon, nyelvük és kultúrájuk éppoly idegen számára, mint a munkahelyül választott gyár mikrotársadalma. Csak sodródik egyik helyzetből a másikba anélkül, hogy szilárd kapcsolatot igyekezne teremteni környezetével. A legerősebb kapocs nem kifelé épül, hanem befelé, a múlt irányába. Az elfeledett gyerekkor traumatizált emlékei, a családból kiszakadás, az anyától elszakadás képei egyre teljesebben bukkannak felszínre a lassanként rituálissá váló fürdőzés során. Az elvágott köldökzsinórt a víz alatti kucorgás percei varrják össze a képzelet birodalmában. A nagyváros sivárságát ellenpontozza a gyermekkor erdei idillje, melybe minduntalan betolakodnak az elszakadást kiváltó erőszak képei. A fiú képtelen beilleszkedni az új világba, de a lehetséges társadalmi-lélektani okok felfejtése hiányzik, a sors-analízis helyét a múlt és a jelen didaktikus szembeállítása, elkoptatott szimbólumok veszik át. A töredezett elbeszélés kizárólag sejtetésekkel dolgozik, szakadozott vonások utalnak rá, hogyan él, kivel találkozik a film főhőse, miként telik el két év az életéből úgy, hogy pár hétnek tűnik csupán.

A filmnek a vázlatosan hagyott elbeszélés helyett a kép és zene finoman hangolt találkozásából megszülető életérzés, az elhatalmasodó magány szorongató lírája, a hosszúra nyúlt agónia kínzó atmoszférája ad testet. A nagyvárosi jelen hűvös alaptónusából élénk színfoltok, sárgák, narancsok ugranak ki, amelyek kapaszkodót nyújtanak a szemnek a tengermélyi hidegségben. Ágh Márton egységes látványterve, Szabó Gábor és Győri Márk lenyűgöző operatőri munkája nyomán megszülető képek hűvösségét tovább fokozza a fehér szín, mely itt nem a tisztaság, ártatlanság színe, hanem a kiégésé, az emberi alakot körbevevő semmié, végeredményben a halálé. A fürdőszoba rideg fehérségében zajlik le újra meg újra a nagy utazás a múltba. A kád fölé ragasztott, a kortárs design cool életérzését, az eltárgyiasítás perverz szépségét sugalló parfümreklám hatalmas női arca fenyegető démonná változik a fiú képzeletében, aki a vágy e néma tárgyának üresen csábító tekintete előtt süpped vissza magzati pózban gyerekkora elveszett világába. A fenyegetően lassú svenkek tiszta szerkezetű, időnként absztrakt konstruktivista festményeket idéző kompozíciókra futnak ki. Kint az utcán viszont a nagyvárosi lüktetést, a főhős belső feszültségét idegesen rángatózó kameramozgások, gyors, zaklatott vágások közvetítik, amelyek az autók, villamosok, vasutak mozgásának illékony fényeit ragadják ki a vibráló környezetből. A Boldog új élet egy friss, dinamikus Budapest-képet közvetít, mely, szemben a hetvenes évek dokumentarista mozgóképeinek naturalisztikus szürkeségével és kopottságával, a külvárosi utak, terek, a lakótelepek, a gyárak különös szépségét hirdeti, mialatt Membran melankolikusan csillámló, repetitív zongorafutamai átmagnetizálják a borotvaélen táncoló személyiség expresszív látomásait.

Bár a film nézése tagadhatatlan élvezetet okoz, hátborzongató, ahogy a vonzóan hideg látványvilág a történet fölébe nő, és esztétikussá komfortosítja az emberi poklot. A feszes indítás után leegyszerűsítő ellentétekre redukálódó elbeszélésben a főszereplő Orsós Lajos is elsősorban látványelem marad: hiteles arca a filmnek, de a száraz mondatokba nem tud életet lehelni. A sűrű vizuális-akusztikus közeg időről időre váratlan, mély közösséget teremt a főhőssel, önmagában azonban kevés ahhoz, hogy ott legyünk végső egzisztenciális döntésénél. Önéletrajzi ihletésű debütáló filmjében Bogdán nem kívánta realisztikusan rekonstruálni a társadalom margójára szorultak életét, fókuszba vonni a kortárs magyar játékfilm vakfoltjára eső szociális szférát, helyette az emberi lélek szakadékához vezette nézőit. Ahol dönteni kell: itt élned vagy halnod kell.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9202