KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Erőszakik

Pápai Zsolt

In Bruges – belga-brit, 2008. Rendezte és írta: Martin McDonagh. Kép: Eigil Bryld. Zene: Carter Burwell. Szereplők: Colin Farrell (Ray), Ralph Fiennes (Harry), Elizabeth Berrington (Natalie), Brendan Gleeson (Ken), Eric Godon (Yuri), Clémence Poésy (Chloë). Gyártó: Blueprint Pictures / Film4 / Focus Features / Scion Films. Forgalmazó: Forum Hungary. Feliratos. 107 perc.

 

Miközben sokan azon dohognak, hogy a brit gengsztervígjáték nem méltó régi nagy híréhez, és a kilencvenes években a nagy elődök örököseiként feltűnt fiatalok (Guy Richie, Paul McGuigan) parkólópályára álltak, néhány óvatos duhaj nem csökkenő lelkesedéssel és tehetséggel igyekszik művelni a műfajt. Ilyen Martin McDonagh, aki – mint filmje harsánynak nem mondható címe (In Bruges) is jelzi – szerényen és minden feltűnést kerülve próbálja ápolni, illetve társművészeti utalásokkal finoman felülírni a hagyományokat.

Az Erőszakik két munkáját végzett bérgyilkost helyez az eredeti címben nevezett belgiumi kisvárosba, hogy általuk sem ismert okokból várakozzanak, megcsodálják a Hieronymus Boscht idéző miliőt, felhecceljék a turistákat, mutatós asszisztensekkel ismerkedjenek meg filmforgatásokon – és mindeközben azon töprengjenek, hogy mit is keresnek ők itt egyáltalán. Igazi kamarahelyzetbe kerülnek, folyvást dialogizálni kényszerülnek, és ez módot ad a nagyjátékfilmmel most debütáló – már számos díjnyertes színdarabot jegyző, sőt 2004-es kisfilmjével Oscart szerző – rendezőnek, hogy jól ülő gegekkel szórja meg a jeleneteket. Az első félidőben annyi poén csattan, hogy a film nem is tűnik egyébnek lazán felskiccelt kabarétréfánál, de idővel elkomorul a kép.

McDonagh munkája valahol félúton áll gengsztervígjáték és sorsdráma között, igazi inspirálója azonban nem a mozi, hanem a brit színház, annak is az Arnold Wesker, John Arden és Harold Pinter nevével fémjelzett ága. Kivált Pinter hatása tapintható benne, és ez a hatás nem merül ki Az étellift című egyfelvonásos alapszituációjának megidézésében, hanem a figurák rajzán látszik igazán. McDonagh vonzóan taszító hősei, Pinteréihez hasonlóan, tudat nélkül élnek, de az igazi tragédia számukra nem is ez, inkább az, hogy a sors (a gondviselés, a véletlenek összjátéka) idővel ráébreszti őket végtelen reflektálatlanságukra. Ha a film híján is van a pinteri mélységnek, képes valamit közvetíteni ennek a határhelyzet-élménynek a groteszk tragikumából.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9391