KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Neill Blomkamp: District 9

Anyaföldön kívüli

Klág Dávid

Földönkívüliek anyahajója Johannesburg felett – kisköltségvetésű alienfilm Dél-Afrikából.

 

Ahhoz, hogy igazán megértsük a District 9 eredetét, kétfelől kell megközelítenünk a film előkészületeit. Az addig főleg tévésorozatok vizuális effektjeiért felelős Neill Blomkamp még 2005-ben készített egy 15 perces rövidfilmet Alive in Joburg, azaz Johannesburgban élni címmel, amelyben tulajdonképpen a dél-afrikai fővárosban rekedt, papírsufnikban élő és szeméthalmokban guberáló „földönkívülieket” mutatta be, dokumentumfilmes eszközökkel. A négy évvel ezelőtt készült rövidfilm hat percben is képes volt egyszerre aktuálpolitikai parabolaként, inváziós sci-fiként, sőt, egy rövid animációs betét erejéig akciófilmként működni. Mindeközben Peter Jackson éppen rendezőt keresett a nagy sikerű videójáték-sorozat, a Halo megfilmesítéséhez, és bár nem tudni, mekkora hatást tett rá az Alive in Joburg, Jackson a feladatot Blomkampra bízta. A projekt finanszírozása meghiúsult, de az új-zélandi rendezőt annyira lenyűgözte dél-afrikai kollégája, hogy kezébe nyomott harminc millió dollárt: tessék, aprópénz, költsd el arra, amit szeretnél. A fiatal tehetség a rövidfilmjében látott potenciált egy egész estés produkcióra.

A nagyfilm kiindulópontja nem különbözik a rövidfilmben felvázolt helyzettől: ismeretlen idegenek anyahajója jelent meg Johannesburg felett, majd miután nem reagáltak semmilyen jelzésre, a katonaság behatolt és kimentette az egyszerre csótányokra és garnélarákokra emlékeztető földönkívülieket. A kormány jobb híján egy sebtiben felépített menekülttáborban helyezte el őket, ahonnan azonban biztonsági okokból újból költöztetni kell őket. A feladatot a bürokrata Wikus Van De Merwe (Sharlto Copley) kapja meg, aki az első behatolásnál idegen anyaggal fertőződik meg.

E két különálló elem – a fantasztikum realista bemutatása, illetve a videójáték-esztétika – határozza meg a District 9 struktúráját. Blomkamp filmje áldokumentumfilmként, vagyis tévériportként indul, de a film felénél fokozatosan elhagyja a valóságkiegészítő elemeket (kézikamera, biztonsági felvételek), hogy egy intergalaktikus haverfilm, sőt, egy kompetens és klasszicista akciófilm legyen belőle. Az utolsó akciófilmes harmad azonban ahelyett, hogy különböző sci-fi/akciófilm elődökre tenne utalást, igazi videójátékos gesamtkunstwerk lesz: megidéződnek az úgynevezett first person shooterek egyes szám, első személyű nézőpontjai, a műfaj egyik csúcsának tartott Half Life 2 legendás elemének tartott gravitációs fegyver kap egy rövid szereplést, az akció középpontjába egy mecharobot kerül, és így tovább. Több kortárs akciófilm is kísérletezik a videójáték küldetésalapú narratíváival (Crank 1-2Golyózápor), de az akciójátékok precíz vizualitását eddig még nem sikerült ennyire hatásosan visszaadnia egyetlen adaptációnak sem.

Az, hogy a film két oldala ennyire simán és vészmentesen csúszik egymásba, Blomkamp és a főszereplőül választott Copley érdeme. A rendező a dokumentarista megoldások közül egyszerre használja a zsigeri, rázkódós felvételeket és az elegánsabb, ipari kamerás vagy magasból felvett statikus totálokat, és az ezeket elhanyagoló jeleneteknél is türtőzteti magát a montázzsal. Ha Blomkamp a filmje agya, akkor Copley a szíve: a dél-afrikai televíziós producer, aki már az Alive in Joburgban is feltűnt néhány mondatra, itt humoros, néha szánalomra, néha dicséretre méltó, de mindvégig hiteles karakter. Szimpátiában nincs nehéz dolga: Wikuson kívül a film összes humanoidja önző, szadista és kegyetlen.

Nehéz elmenni azonban a District 9 politikai üzenete mellett. A menedékstátuszba delegált, borzalmas körülmények között élő „rákok” szegregációjában a rendező nyilván a globális, nem Dél-Afrika-specifikus dilemmát akarta illusztrálni. A film azonban az első fele után problémásan nyúl ehhez a kérdéshez: integrációról szó sem lehet, sőt, egyetlen megoldásként a terrorizmust ajánlja fel. Az pedig, hogy a visszafele történő integráció is (avagy az emberek beilleszkedése a ráktársadalomba) csak mutáció révén lehetséges, a szó minden értelmében gusztustalan. De ha Blomkamp a környezetet nem részletgazdag társadalmi analízisre szánta, hanem megkapó háttérnek egy elgondolkodtató, akciódús emberi történethez, akkor első osztályú munkát végzett.

DISTRICT 9 – amerikai, 2009. Rendezte: Neill Blomkamp. Írta: Neill Blomkamp és Terri Tatchell. Kép: Trent Opaloch. Zene: Clinton Shortery. Szereplők: Sharlto Copley (Wikus), Jason Cope (Grey Bradnam), Nathalie Boltt (Sarah Livingstone), Sylvaine Strike (Dr. Katrina McKenzie), William Allen Young (Dirk Michaels). Gyártó: Key Creatives / QED International / WingNut. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 112 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9890