KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Benda Bilili

Forgács Nóra Kinga

Benda Bilili! – holland, 2010. Rendezte, írta és kép: Renaud Barret és Florent de la Tullaye. Zene: Staff Benda Bilili. Szereplők: Maria Barli Djongo, Cubain Kabeya, Vincent Kenis, Roger Landu, Leon Likabu. Gyártó: Belle Kinoise / Screen Runner. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 85 perc.

A Staff Benda Bilili kongói utcazenészekből álló formáció, Kinshasa szegénynegyedében virágoztak ki dalaik, és ma már európai fesztiválok és koncerttermek színpadain mesélnek szegénységről, a sors leckéiről, alkotásról, küzdelemről és helytállásról. A két francia dokumentumfilmes, Renaud Barret és Florent de la Tullaye munkája a banda útját követi a hírnévig. Az egyszerre zenei és antropológiai filmként működő alkotásban a kongói utcai muzsikusok-dalszerzők környezetét megismerve a harmadik világban uralkodó elképesztő szegénységbe tekinthetünk be, ám a képet árnyalja a zene társadalomban betöltött speciális szerepének és a kollektív tudatra gyakorolt hatásának érzékeltetése. A Staff dalai életképek, a kinshasai szegénynegyed mindennapjainak krónikái, az emlékezés, az érzelemkifejezés és az élményfeldolgozás eszközei. Emellett nevelnek is: az afrikai anyákat okítják a védőoltások fontosságára, vagy éppen Kongó lakosságát buzdítják az állampolgári szerepvállalásra.

A Benda Bilili!-nek azonban a zenészek mellett az önmagukat csak lakonikus narrátori megjegyzésekben exponáló filmkészítők is a „hőseivé” válnak, hiszen nem pusztán dokumentálni akarták a helyzetet, hanem az első lemez felvételét és kiadását menedzselve változást elérni. Így rajzolódik ki a zenészek képe mellett a nyugati menedzser portréja, ami morális kérdéseket vet fel: a dalokat közegükből kiragadva, színpadi produkcióvá tárgyiasítva sorsokat írtak át az alkotók.

Az eredmény egy „backstage” doksi, amit a hosszú távú követés ellenére jó érzékkel húztak rövidre, és amit a körülmények és a zenészek tesznek különlegessé. Ám a dokumentumfilm proaktív módszere és az utcazene sajátos létezési módja miatt elmosódik a határ produkció és életanyag között – így érthetünk meg többet az alkotó ember jelenlétéről a világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10673