KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Színház

Yasmina Reza: Az öldöklés istene

Mint a vakablak

Roboz Gábor

A francia drámaírónő nagysikerű színdarabja közismert jellemgyengeségeket vesz célkeresztbe.

A (felső-) középosztálybeli házaspárok és családok zárt ajtói mögé bekukkantani pompás ötlet egy olyan író számára, aki a szóban forgó viszonyok éles nyelvű bemutatásával egyetemes érvényűvé kívánja tágítani a történetét, hogy nagyon őszintén beszéljen nekünk a képmutatásról, az önzésről, a dekadenciáról és más hasonló jellemhibákról. Yasmina Reza semmit sem bízott a véletlenre, amikor öt évvel ezelőtt publikálta Az öldöklés istene című színdarabját, hiszen a színészeket és a nézőket egyaránt kiszolgálta: az előbbieknek olyan szerepeket írt, amikben csak az nem brillírozik, aki nem akar, az utóbbiak fejét pedig úgy csavarta el, hogy olyan mondanivalóval látta el őket, amit még a két héttel későbbi vasárnapi ebédnél is csócsálgathatnak.

A nyolcvanas évek óta aktív francia alkotó próbálkozott színészkedéssel, írt fél tucat regényt és pár forgatókönyvet, mindenesetre a nemzetközi közönség elsősorban drámaíróként ismeri. Két leghíresebb darabját, a Művészetet és Az öldöklés istenét számos nyelvre lefordították, több díjjal honorálták, és sikerrel adták elő neves színészek a világ különböző színpadain (hazánkban a Vígszínház tűzte műsorra). Ahhoz kétség sem férhet, hogy Reza nagyszerűen választ magának témát, mert amiről ő ír, arra mindig lesz néző. A Művészetben például azt taglalja, hogy milyen módokon lehet viszonyulni a magasművészethez: egy fehér vászonra festett fehér vonalakból álló, borsos árú festmény kapcsán megrendül három férfi betonbiztosnak hitt barátsága, és a műből megismerhetjük a sznob, a kirekesztettsége okán sértett és az egészre igazából fittyet hányó befogadó álláspontját.

Az öldöklés istenében két kiskamasz játszótéri összetűzése szolgáltatja az alkalmat két szülőpáros számára, hogy egy békésnek induló társalgás során felnőtt módra átbeszéljék a problémát. Az eszmecsere persze azonban ellenségeskedésbe billen át, az elsimítandó ügy helyét fokozatosan átveszi a személyeskedés és a párkapcsolati konfliktusok bemutatása, és mindegyik figura van annyira romlott alak, hogy egymás után lehessen őket megutálni.

Reza most is életszerű, ugyanakkor a színpadon is jól érvényesülő párbeszédeket ír (színészi múltjának köszönhetően tud miből ihletet meríteni), könnyedén felismerhető karaktertípusokat jelenít meg, és úgy kezeli a dramaturgiát, hogy rövidebb vagy hosszabb idő után mindenkiről lehulljon a maszk. Az írónő ráadásul nem csak a színészek munkáját teszi könnyebbé, hanem a rendezőkét is, hiszen – mint általában – kevés figurát és egy helyszínt használ, és nagyon tiszta szerkezetben gondolkodik.

A szerző a csupán ürügyként használt esetről hamar áttér az egyes felek egyéni és párkapcsolati problémáira, és sorra vesz olyan konfliktusokat és jellemgyengeségeket (ilyen például az önámítás vagy a már említett képmutatás), amiken egy szatirikus megközelítésre voksoló alkotó különösebb erőlködés nélkül élcelődhet. Kiváló arány- és ritmusérzékkel dolgozik, hiszen sikerül úgy váltogatnia a fókuszt, hogy végső soron mind a négy figurájának egyenlő figyelem jusson, és izgalmasan sodorja őket egyik érzelmi állapotból a másikba, ráadásul a szereplők közötti kapcsolatok formálódását-dinamikáját is mesterien kezeli.

Az öldöklés istene egyfelől remekül illusztrálja, hogy a szerzője húsz év alatt kitanulta választott mesterségét (nem véletlen, hogy a darab kitűnően működik az angol és a magyar színpadon vagy akár egy amerikai film forrásműveként), másfelől viszont arról is árulkodik, hogy Reza tartózkodik az igazán radikális húzásoktól. Már-már szájbarágós közelítésmódja, illetve közhelyes témaválasztása mellett mintha biztonsági játékot akarna játszani, és szinte egyáltalán nem szeretné komolyabban igénybe venni a befogadóját.

Reza Az öldöklés istenében átélhetően és sallangmentesen ábrázol közismert problémákat és emberi gyengeségeket, így sikeresen meg tudja szólítani azokat, akik még nem lestek be elégszer a színfalak mögé, és akik szeretik, ha egy mű végig megnyugtatóan világos.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10922