KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Hóember

Hidegítés

Sepsi László

Alfredson az erőszak sokkja helyett az elhidegülés témájára épít.

Nehéz eldönteni, hogy a lerobbant, alkoholista detektív alakja fölött eljárt az idő, vagy egyszerűen csak Hollywood nem tud mit kezdeni a figurával. Ebből a szempontból Jo Nesbø Hóemberének feldolgozása nagyon hasonló tüneteket mutat, mint pár éve a Sírok között című Lawrence Block-regény adaptációja: a készítők addig eljutottak, hogy koszos kabátot adjanak a jó érzékkel kiválasztott férfi főszereplőre, de ami ezen túl történik a vásznon, az alig képes meghaladni egy szerda esti krimisorozat aktuális epizódjának izgalmait. De mielőtt a részeges nyomozókat a tömegfilm panoptikumába száműznénk a kócos hajú őrült tudósok és békepipát pöfékelő testes törzsfőnökök közé, nem árt figyelembe venni, hogy a karaktertípus otthontalanságát a mozikban nem annyira a korszellem okozta – mint az említett két esetben –, hanem hogy brutális traumákkal terhelt, önsorsrontó bűnüldözőkkel éppenséggel telített a szórakoztatóipar. Csak éppen nem a mozivásznakon, hanem a tévében és az online streaming-szolgáltatóknál: az elviekben biztos közönségbázisra – hiszen Blocknak és Nesbønek is megvan a maga méretes olvasótábora – krimiadaptációknak így a könnyen hozzáférhető, és a mozijegynél jóval olcsóbb, de minőségi tartalommal kell versenyeznie, ahol skandináv krimi, botegyszerű procedural és kiterjesztett Coen-univerzum is egy kattintással elérhető.

A Hóember készítői mintha már felismerték volna, hogy ismert szerző ide vagy oda, egy jól futó regény, mint alapanyag önmagában kevés az üdvösséghez. Felhasználva ugyanazt a stratégiát, amivel a legismertebb kábelcsatornák is piacvezetővé váltak, a Hóember egyik kulcsfogalma a presztízs lett: Oscar-díjas színészek még a mellékszerepekben is, producerként Martin Scorsese tüsténkedik, a rendező Tomas Alfredson pedig az Engedj be! és a Suszter, baka, szabó, kém után nyugodtan nevezhető az elmúlt évtized egy legmegbecsültebb adaptátorának. Ám a filmet felvezető kampány tolakodó name-droppingján túl a Hóember külcsínben is igyekszik ráígérni a kisképernyős konkurenciára. Alfredson kimért stílusa, szimmetrikus keretekbe szorított szereplői és a behavazott táj távlatainak kihasználása messze meghatározóbb jellemzőjévé válik a Hóembernek, mint a regényeredeti pervertált giallókat idéző kegyetlensége. Egy sorozatgyilkos-thrillertől szokatlan módon a kétórás játékidő második feléig a Hóember ellipszisben hagyja az erőszakjeleneteket, és csupán az eljegesedett holttestek megmutatására szorítkozik, ami tekinthető az alkotói elegancia valamiféle megnyilatkozásának, ám ezzel épp a műfaj alapvető attrakcióját számolja fel.

Párhuzamban a gyilkos praxisának szemérmes kezelésével, Alfredson a filmszöveg egészét alárendeli az elhallgatás és elhidegülés témájának. Bár a megrogyott házasságok nőtagjait büntető gyilkos kapcsán ezek maguktól értetődő választások, a Hóember elharapott, kopogós párbeszédeinek és minduntalan egy belső keret két oldalára szorult, eleve kissé robotszerű szereplőinek hála ez a művészi megfontolás végül teljesen maga alá gyűri az alapanyagot. Alfredson filmje nem csak azért kudarc, mert az elhidegülés színrevitelének jegyében merev arccal bámuló hóembert csinált minden szereplőjéből, hanem mert ez a formanyelvi és színészvezetési döntés – amely le Carré hűvös-mechanikus kémvilágához messze jobban passzolt – túlságosan is távol áll a Harry Hole-regények működésmódjától. Nesbø ravasz nézőpontváltásokon és információadagolási trükkökön alapuló, de mindig pergő cselekményvezetésének nyoma sincs Alfredson Hóemberének lassúvá dermesztett világában, és a vérprofi krimiíró bűvészkedése nélkül hamar kiderül, hogy „Norvégia első sorozatgyilkosának” története el sem bírja azt a komolykodó fajsúlyt, amit az adaptáció rá akar testálni. A Hóembert végül pont az a terhes presztízsre törekvés fojtotta meg, amit a stúdió a produkció legnagyobb fegyvertényének szánt: habár egy lerobbant nyomozó köztudottan a jég hátán is megél, Alfredson most bizonyította, hogy kellőképpen hűvös körülmények közt még a legjobb ballonkabát is használhatatlanra fagy.

 

HÓEMBER (The Snowman) – amerikai, 2017. Rendezte: Tomas Alfredson. Írta: Jo Nesbø regényéből Hossein Amini. Kép: Dion Beebe. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Michael Fassbender (Harry Hole), Rebeca Ferguson (Bratt), Chloë Sevigny (Sylvia), Val Kilmer (Rafto), J.K. Simmons (Stop). Gyártó: Universal Pictures / Working Title Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 120 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13416