KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mázli

A kilátástalanság diszkrét bája

Csillag Márton

Az elsőfilmes Keményffy Tamás falusi szatírájával nem csak nevettetni, mesélni is akar.

 

Az újmagyar közönségfilm korában született falusi vígjátékok (Zsiguli, Hasutasok, Megy a gőzös, Bakkermann) körében visszatérő elem a kisstílű bűnözés, a közösségi összefogás és széthúzás, a rutinszerű alkoholizmus és egyéb népszokások humoros bemutatása. A Mázli sem kivétel e sorból, csakhogy Keményffy Tamás filmjében a cselekmény nem csupán azt a célt szolgálja, hogy összekösse a különféle – eltalált vagy tökéletesen öncélú – életképeket, hanem valóban történetet mesél, és olyan jellemeket mutat be, amelyek hatással vannak egymásra és környezetükre. Filmen nagy különbség van tömegjelenet és tömegjelenet között, és a Mázli különlegessége éppen ebben érhető tetten: a szokásos csujogatás és hőbörgés helyett a spontán falugyűlések itt dramaturgiai és közösségi fordulópontokat jelentenek, úgy generálnak új konfliktusokat, hogy egyben régieket zárnak le. Ebben a történetben tehát kétfajta hajtóerő alakítja a cselekményt – az egyéni és a közösségi akarat ereje.

A Zsiguli forgatókönyvét is jegyző, valamint különféle tévésorozatokon edződött Hegedűs Bálint, a Török Ferenc filmjeit fényképező Garas Dániel és a korábban operatőrként tevékenykedő Keményffy Tamás hármasa éppen egy olyan alműfajban alkotott élvezhető és értelmes filmet, melyben a kelet-európai és balkáni hagyományok szerint a legkönnyebb elcsúszni a túlzott groteszk, a céltalan humor vagy éppen az ordenáré irányába. Ez a három filmes azonban szerencsére olyan egyensúlyt talált a műfaji elemek között, hogy a Mázli minden gyermekbetegsége és helyenkénti sablonossága ellenére is jobban emlékeztet Az én kis falumra, mint a Hasutasokra, azaz nemcsak szórakoztat, de miközben merész túlzásokba esik, mindvégig hihető marad. A Mázli nem elvont, nem vakmerő és nem zseniális alkotás – miként lehetnének azok Szőke András legutóbbi filmjei, ha maradt volna az egykori fenegyereknek minimális esztétikai önkontrollja és mondanivalója –, sokkal inkább egy tisztességes, üzenetében és kivitelezésében gusztusos munka, mely a szokásos skatulyában virgonckodó színészeket emberként képes bemutatni, és még arra is futja erejéből, hogy a térképen elhelyezze a falut, ahol a cselekmény játszódik, és általa szeretett hazánkat is.

Az osztrák–magyar határon fekvő kis faluban, Ógyarmaton majdnem mindenki munkanélküli, az emberek egy isteni csodában bíznak, hogy pénzhez jussanak. Éppen jókor érkezik hát egy osztrák befektető, aki nagyobb földet szeretne vásárolni a község határában, csakhogy az adásvételi szerződést nem írja alá a konok Szekeres Pista (Lukáts Andor), a falu örök álmodozója. Haragszik is rá a lakosság, de nem sokáig, a csinos lányát (Kerekes Vica) egyedül nevelő tanárember ugyanis a temetőben rátalál az osztrák AMW olajvezetékére, melyet az élelmes falusiak megfúrnak, és – finoman szólva – nagyker áron értékesíteni kezdenek. Nem nehéz kitalálni, hogy a beáramló pénz hatására a komplett lakosság megbuggyan, és az újabb és újabb spontán falugyűlések alkalmával – az aktuális helyzettől és erőviszonyoktól függően – újabb és újabb stratégiákat dolgoznak ki (pontosabban szavaznak meg) az üzlet további virágoztatására. Szóhoz jut itt mindenki: a hedonista pap, a pénzéhes szomszéd, a mindent irányító feleség, a korrupt rendőr, az olajtársaság mediátora és persze a felelős falusi álmodozó, Szekeres Pista is. Hegedűs forgatókönyvének, valamint a rendező és az operatőr letisztult gondolkodásának köszönhetően az egyes – egyre merészebb – fordulatok a maguk természetességében jelennek meg, mintha a sors akarná azt, hogy az évszázados gyarmati státuszban élő ógyarmatiak zsigerből álljanak bosszút hosszú szenvedésükért. Keresetlen szavak és átgondolatlan tettek vezetnek el a végső pillanatig, amikor a falut a kommandósok elől elbarikádozó helybéliek azzal fenyegetik meg az osztrákokat, hogy berobbantják a vezetéket. Sas Tamás vagy Kapitány Iván ezen a ponton bizonyára átváltott volna a szubjektív kamera és a halszemoptika használatára, sőt talán egy dalt is énekeltettek volna valami tinisztárral a templomtoronyból, Keményffy azonban nem tágít hősei mellől: az utolsó percig „mellettük ül” az asztalnál, mintha a nemzetközi terrorizmus is csak egy lenne a dokumentációra szoruló helyi népszokások közül.

A Mázli a fantáziátlan címválasztás ellenére korrekt dolgozat a kilátástalanság motiváló erejéről és arról a népről, mely megbabonázva hallgatja a felsramlizott Kacsatánc osztrák oldalról átszűrődő hangjait.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9547