KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

O’Horten

Schreiber András

O’Horten – norvég-német-francia, 2007. Rendezte és írta: Bent Hamer. Kép: John Christian Rosenlund. Zene: John Erik Kaada. Szereplők: Baard Owe (Odd Horten), Espen Skjonberg (Trygve Sissener), Ghita Nörby (Fru Thogersen), Henny Moan (Svea), Bjorn Floberg (Flo). Gyártó: Bulbul Films. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 90 perc.

A lelket is átmelegíti a skandináv hideg Bent Hamer filmjeiben. Kiváltképp, ha azok valóban északon játszódnak – a norvég rendező a Tótumfaktum Los Angeles-i kitérője után visszatért a jeges fjordokra, ráadásképp a Tojások és a Dalok a konyhából Hamer-opusokhoz hasonlóan, az O'Horten is az időskori magány és az új esélyek témáját járja körül. A 67 éves mozdonyvezető, Odd Horten egész életét a vasúti menetrendhez igazította, s miután nyugdíjazzák, a megszokásokra épülő felhőtlenségnek végeszakad. Apró, burleszkszerű jelenetekben elevenedik meg a tanácstalanság, hogy végül a szürreális életepizódok után Odd Horten révbe érjen, és szigorú vasutas egyenruháját norvég mintás pulóverre cserélje. (A szigor és a rugalmasság, pontosabban a szabályokra építkező biztonság és a lázadó szabadság ellenpontozására Hamer kétszer ülteti vonatra hősét – az Oslo-Bergen viszonylatban közlekedő vasparipa a film zárlatában zabolátlanabbnak tetszik.)

Bár Hamer mozija javarészt Oslóban játszódik, a közvetlen filmes elődöt mégis inkább Franciaországban vélhetjük felfedezni – nem csupán az új élethelyzetet látszólagos rezignáltsággal fogadó főhőst alakító Bård Owe pipája és pléhpofája, de a lassacskán hömpölygő, leheletfinoman mosolyogtató humor, a norvég direktor abszurditás-érzéke és humanizmusa is Jacques Tati filmjeit juttatja eszünkbe. A leghumorosabb helyzeteket is átható melankóliára való tekintettel az O'Horten leginkább a Playtime-ra hasonlít, azonban jelen esetben a szomorkás hangok végül lecsengenek, elvégre Bent Hamer eddigi filmjei általában (még ha a Bukowski-átirat látszólag ki is lóg a sorból) egy új, boldog beteljesedés irányába mutatnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10005