|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDElit halálosztókAlföldi Nóra
A brazil filmipar legkapósabb exportcikkei, a végtelenített szappanoperák mellett, a legaljasabb mocsokban turkáló, szociálisan érzékeny, a Cinema Novo félárbocra eresztett zászlajának árnyékában készült darabok. Minden idők egyik legsikeresebb brazil filmje, José Padilha Elit halálosztók című munkája sem különb társainál: miként már címe is jelzi, a nyomornegyedek világában ütős akciófilm pereg.
Padilha filmjének alapjául a szociológus Luiz Eduardo Soares és a Rió de Janeiro-i rendőrség milicista osztagának – rövidítve BOPE – két egykori tisztjének botránykönyve szolgált, melyben alapos kitárgyalásra kerülnek az alakulat belső ügyei, pár taktikai malőr és nyers tény. Ilyen például az az akció, melyre 1997-ben, II. János Pál pápa látogatásának apropójából került sor: annak érdekében, hogy az egyházfő nyugodtan aludjon egy éjszakát Rióban, a városi vezetőség úgy határozott, hogy sem civil-, sem rendőr-életet nem kímélve, pár hét alatt megtisztítja az érseki rezidencia tőszomszédságában fekvő nyomornegyedet a drogkereskedőktől és azok portékájának élvezőitől. Padilha filmjének főhősévé magát a BOPE vezetőjét tette meg, aki nyers, szikár, sztorizgatós narrációval kíséri végig az eseményeket, mindenttudó elbeszélőként mindig mindenhol jelen van, akárcsak a rendező kézikamerája – mely kissé maszatos képet ad a város és rendőri erejének szövevényes ügyeiről. Az Elit halálosztók impresszionizmusa főként választott zsánerének számlájára írandó; a pergő ritmusú akciófilm minden létező feszültségteremtő technikát és zsarufilmes klisét ismer és használ, olyannyira, hogy akciókarneválja el is bagatellizálja a kiinduló problémát, a brutálisan gyomorforgató jelenetekkel szemérmetlenül szórakoztat, kritika helyett magasztal, azaz kiváló élvezeti cikket tálal.
Extrák: semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2159 átlag: 5.54 |
|
|
|
|