|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDNáci zombikAlföldi Nóra
Dod sno – norvég, 2009. Rendezte: Tommy Wirkola. Szereplők: Vegar Hoel, Stig Frode Henriksen, Charlotte Frogner. Forgalmazó: Cinetel. 90 perc.
Legyen akár élénkpiros artériás, vagy barnásvörös vénás vér – a folyékony szövet a hóval érintkezve rózsaszínes trutymóvá fakul és elveszti hagyományos, zsigeri borzalmakat kiváltó attraktivitását, a meseszép síparadicsomi tájak tehát csak első blikkre tűnnek kiváló kontrasztokat szülő horrorhelyszíneknek. A norvég Tommy Wirkolának azonban ez az utolsó problémája, Náci zombik című pajkos kis horror-komédiája látványos bizonyítéka kiváló ízlésének, trendérzékenységének, zsánerbeli jártasságának, és nem utolsó sorban anatómiai ismereteinek. Igaz, mindez nem a semmiből pattant elő, a skandináv horror évek óta az egyik legnépszerűbb északi importcikk az IKEA után, s bár a nemzetközi vizeken abszolút győzelmet kivívó Engedj be! éppenséggel svéd fennhatóság alatt készült, a norvég testvérek kevésbé rendhagyó – síelő-, snowboardozó-, erdőjáró-csoportok balszerencsés kirándulásairól regélő – tempós slasherei (Cold Prey I–II; Manhunt) is szép internacionális sikereket tudhatnak magukénak.
A Náci zombik bekapcsolódik a trendbe, a belsőség-orgia alanya egy maroknyi, a civilizációtól távoli hófödte hegycsúcson víkendező orvostanhallgató, kiket a direktor minimális fals-riogatás után menten az egyenruhás hörgő zombik kezére ad, hogy aztán a karaktereik főbb jellemvonásai csontig csupaszítva táruljanak fel a néző előtt. Wirkola nem válogat, részrehajlás és mindenféle sorrend nélkül, alaposan kidolgozott, tempós vérfürdők közepette tünteti el a vászonról szereplőit, eközben intelligens utalásokat nyársal az anyagba, mellesleg félvállról kidolgoz egy újszerű zombi-tipológiát, melyet bölcsen hazájának történelmi hátteréből eredeztet. A címszereplő monstrumok a II. világháború idején a környéket náci terror alatt tartó kincsvadász zombik, akiket nem is a mérhetetlen fogyasztási mánia, hanem nyugtalanító múltjuk átkozott lejárt szavatosságú, agyatlan gyilkológép hoz létre. Ahol az új szabályok hibázhatnának, Wirkola ügyesen korrigál; nem hagy időt arra, hogy az ellentmondások lelepleződjenek, sőt az igen népszerű náci okkultizmus tematikáját is mellőzi a matériából – amennyire lehet, megmarad a splatter-realizmusnál. Filmje ennek ellenére tökéletesen kerek egész, legnagyobb érdeme a precízen felépített sokk-taktika és végtelenül abszurd fekete humor – makulátlan náci-exploitation, az egyenruhája azonban jóval csinosabb, mint 30 évvel ez előtti hadtársaié.
Extrák: Előzetes és képgaléria.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1877 átlag: 5.44 |
|
|
|
|