|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziMillenium 3 – A kártyavár összedőlVajda Judit
Luftslottet som sprängdes – svéd-dán-német, 2009. Rendezte: Daniel Alfredson. Írta: Stieg Larsson regényéből Ulf Ryberg. Kép: Peter Mokrosinski. Zene: Jacob Groth. Szereplők: Mikael Blomkvist (Mikael Blomkvist), Noomi Rapace (Lisbeth Salander), Lena Endre (Erika), Annika Hallin (Annika). Gyártó: Nordisk Film / SVT. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 147 perc. Szerencsére a magyar nézőknek sem kellett álmatlanul hánykolódniuk A lány, aki a tűzzel játszik brutális cliffhangere után. A Stieg Larsson-adaptációk záródarabja máris mozikba került és a Millennium-filmtrilógia harmadik része ugyanattól a perctől folytatódik, ahol második abbamaradt: a súlyosan sérült főhősnőt, Lisbeth Salandert mentőhelikopter szállítja életmentő műtétre ugyanabba a kórházba, ahol az életére törő apját is kezelik.
Mindez igen bölcs döntés volt az alkotók részéről, hiszen a regényfolyamban a második és a harmadik opus szorosabban kapcsolódik össze, mint a külön egységet alkotó első rész. A kártyavár összedől emellett egyben a trilógia legösszetettebb darabja is: szövevényes kémhistória és tárgyalótermi dráma egyszerre (pontosabban egymás után). Ehhez járul az a szintén nem elhanyagolható tényező, hogy a záróregényben található a legtöbb belső történés (hiszen a kórházban lábadozó Salandernek egyfolytában jár az agya) – ezt a filmben erősen stilizált flashbackek, néhány zárkózott arckifejezés és pár elégedett vigyor hivatott helyettesíteni. Sajnos mindez, bármily jó színésznő legyen is Noomi Rapace, nem pótolja a könyv sorait. Országos szintű összeesküvés, megfigyelés, üldözések, halálos merényletek – a film alkotóinak két és félórás heroikus küzdelme az anyaggal határozottan izgalmas végeredményt hozott, mely azonban adaptációs tekintetben meg sem közelíti a legjobban sikerült első részt, A tetovált lányt. Habár első pillantásra csak az maradt ki, aminek muszáj volt (a férfi főhős viszonya a rendőrnővel, a Millennium-főszerkesztőnő zaklatási ügye és másik laphoz pártolása), így is óriási a néző hiányérzete, hisz mindezek az elemek tennék működő világgá a látottakat, ezek az apróságok adják a Millennium-trilógiának az összefoglaló címet. Így aztán a főhősnőre túlzottan sokat bízó filmben jóval erőtlenebbé válik a társadalmi-politikai mondanivaló is. Ráadásul a mű még saját célját sem tudja teljesíteni, hiszen a belső történések kihullása miatt – a regénytől eltérően – nem képes teljes mértékben megértetni Salandert a közönséggel. De a történet még mindig nem ért véget: hónapok kérdése és megláthatjuk, mire ment David Fincher a Millennium-univerzummal.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1156 átlag: 5.63 |
|
|
|
|