KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

DVD

Hétpróbás gazemberek

Nagy V. Gergő

The Seven-Ups – amerikai, 1973. Rendezte: Philip D’Antoni. Szereplők: Roy Scheider, Tony Lo Bianco, Victor Arnold. Forgalmazó: Fantasy Film. 93 perc.

Philip D’Antoni Új-Hollywood első korszakának egyik fontos producere volt, aki a nála nagyobb formátumú (mint például a Keresztapát bevállaló Robert Evans) vagy művészileg termékenyebb (mint a BBS-t vezénylő Bert Schneider) kollégái közül következetességével emelkedett ki. D’Antoni ugyanis egy tévére készült cápás kaland (Shark Kill) és egy kamionosokról regélő sorozat (Movin’ On) kivételével kizárólag a hajszolt nyomozók és a brutálisan valószerű autós üldözések iránti vonzalmának szentelte kurta pályáját – utóbbiak terén pedig filmtörténeti jelentőségű eredmények fűződnek a nevéhez (Bullitt; Francia kapcsolat). A szétroncsolt karosszériák hűséges imádójának egyetlen önálló rendezése e neves elődök közvetlen örököse, a hetvenes évek amerikai zsaruthrillerének eklatáns darabja. A Hétpróbás gazemberek kivált a Francia kapcsolat szerényebb léptékű párjának tetszik: komor hangfekvése és realista környezetrajza is azt idézi, ráadásul a színészgárda (Tony Lo Biancótól a hírneves kaszkadőr Bill Hickmanig) is javarészt onnan érkezett. Ám a nyughatatlan Popeye Doyle híján ezúttal Roy Schneider búbánatos vizslafeje és a koszlott őszi New York uralja a képernyőt, az elhivatottság tébolya helyett pedig inkább a hűség és a barátság témáit pedzi a történet. A nagykutyákra utazó speciális rendőrosztag feszült nyomozását az egymást eláruló gyerekkori haverok epekeserű drámája keretezi, amelyhez illő hátteret szolgáltatnak az üres parkok és a kiégett roncsokkal teli ipari telepek – s mintha a csapat egyik tagjának halálát követő parádés autóhajsza is inkább tűnne kétségbeesettnek, semmint vagánynak. Makulátlanul lehangolt, nívós kivitelű zsarufilm a Hétpróbás gazemberek – patinás őseinél szürkébb, ám részleteiben éppolyan becses.