KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A hetedik mennyország

Géczi Zoltán

The 51st State – amerikai–kanadai, 2001. Rendezte: Ronnie Yu. Szereplők: Emily Mortimer, Samuel L. Jackson, Rhys Ifans. Forgalmazó: Ristretto. 89 perc.

A hongkongi Ronnie Yu (Félelem nélkül) angol-kanadai koprodukcióban készült bérrendezése egyértelműen produceri/kereskedelmi megfontolásokból született. A forgatókönyv, a karakterek, a dialógusok mind-mind A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső divatteremtő stíljéhez igazodnak, de más epigonokkal szemben ez a legkevésbé sem okoz kellemetlen feszengést; sőt, 11 évvel a bemutató után sokkal szerethetőbb ez a mozi, mint Guy Ritchie későbbi, hervasztóan mesterkélt rendezései. A nemzetközi szereplőgárda tagjai (Emily Mortimer, Samuel L. Jackson, Robert Carlyle) leplezetlen élvezettel bújtak a bolondos figurák bőrébe, a virgoncul csapongó dialógusok gördülékenyek és szellemesek, a bohókás fordulatok vad váltásokat eszközölnek a cselekmény menetén, miközben Ronnie Yu erős kézzel igazgatja a filmet, jó érzékkel tartva távol a produkciót a hisztérikus dramaturgiai szélsőségektől. A történetben egy nagy bizniszre utazó amerikai drogvegyész londoni ámokfutását követhetjük nyomon, amely során pszichopata dealerekkel, ultra-agresszív és elképesztően mulya skinheadekkel, korrupt és stupid rendőrtisztekkel kerül összetűzésbe, miközben furcsa szövetségre lép egy kisstílű gengszterrel és egy hűvös modorú bérgyilkosnővel. Az erőszakban tobzódó forgatókönyv bőséggel kiaknázza a kulturális különbségeket, mint humorforrást; az akcentusokkal és nyelvi differenciákkal való pimasz játszadozás egyértelműen Tarantino legjobb pillanatait idézi. A végeredmény egy exhibicionista, vagány és szemérmetlenül szórakoztató mozi, amelynek játékideje éppen csak átlépi az egészséges másfél órát – A Ravasz, az Agy… és a Blöff mellett ez a legszimpatikusabb Guy Ritchie-film, ami valaha dobozba került.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11094