|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFeküdj le kutyákkal...Csejdy András
Meleg van, a város elviselhetetlen, el kéne húzni – évről-évre ugyanez ismétlődik, ugye. Mert kevés a kerthelyiség és sok a turista, vastag a levegő és büdös a tömegközlekedés, a metró ritkán, a mentő gyakran jön, barátok helyett üzenetrögzítőkkel beszélünk. Kontinenstől független, generáltipikus alaphelyzet, a meteopaták depressziósan kóvályognak a szaunatikus metropoliszokban és tengerzúgásról meg patakcsobogásról fantáziálnak. A Feküdj le kutyákkal egy New York-i meleg fiú szabados nyarának dokumentálása: Tommie a Times Square-n szórólapozik a színházjegyért sorbanállók között, nyafog és elege van, aztán gondol egyet, bevágja magát egy ikerpár dzsipkabriójának hátsó ülésére és Provincetownba teszi át székhelyét. A telepeskorabelire díszlettervezett makett-üdülő a homoszexuális közösség vágyainak netovábbja, paradicsom és vidámpark, vurstli, szafari meg szanatórium egyben. A nyalka legények alkalmi munkákból tengetik a nyarat, lezserül ismerkednek, hatalmasakat kefélnek és tobzódnak a beach-en, hogy végül szeptemberben visszadzsippeljenek a realitásba, ahol hónapokon keresztül zaftos és felhőtlen emlékeikből élve várják a lehetőséget az újrázásra.
Barátunk, a zömök, vörös filmes kamerát és stábot vitt magával, hogy celluloidra rögzítse az üdülést. Wally White nemcsak írta és rendezte és gyártotta ezt a homoerotikus vígjátékot, hanem végig is főszerepli a történetet, ami viszont kézen-közön elveszett: ha egy mozinak nincs üzenete, felőlem oké, ha nüansznyi apróságokkal telik a szalagon a drága idő, még azzal sincs semmi baj, s hogy egy fontos szubkultúra szokásvilágába kalauzol a szerző, direkt öröm, de hogy másfél órán keresztül homokbadöngölésekről és hanyatthomlok keresztbekúrásokról szóljon a tűzforró, habkönnyű nyári mese, az bizony édeskevés a boldoguláshoz. A dramaturgia tökéletes hiányát nem mentik a mesterkélten művészies kiszólások, a direktbe vicces, musicales trükkök, sem az a kivételesen kvázi-hiteles részlet, amikor hősünket egy vírus leveri a lábáról, és megijed, hogy elkapta a rettegett betegséget... Ez a divatjamúlt euro-diszkóval nyakon öntött film nem csupán együgyű – idegesítően ügyetlen. „Minden boldogság valakinek a kárára történik” – bölcselkedik egy helyütt az egyik ropogósra sült amorozó. Itt speciel a nézőére.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2531 átlag: 5.41 |
|
|
|
|