KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

Gyógyhatás

Jeremy Deller – Mike Figgis: Az orgreave-i csata

Nagy V. Gergő

Képes-e a művészet egy társadalmi trauma kezelésére? A Deller nevezetes akcióját dokumentáló Mike Figgis-filmet a Kassák Múzeumban mutatták be.

Bizarr és félelmetes látvány tárult azok elé, akik 2001. június 17-dikén a Dél-Yorkshire-i Orgreave-be látogattak: a csekély lélekszámú angol falu melletti mezőn a mélán bámészkodó helyiek láttára ezernyi felhergelt bányász és ugyanannyi gumibotos rohamrendőr esett egymásnak – szinte a megtévesztésig hasonló módon, mint tizenhét évvel azelőtt. Régi tudás, hogy a történelem ismétli önmagát – ezúttal azonban a kortárs művészettől kapott ebben hathatós segítséget, hiszen a nyolcvannégyes brit bányász-sztrájk leghevesebb ütközete Jeremy Deller szédítő szabású performanszában elevenült újra. A szakszervezeti mozgalom és a thatcheri neoliberalizmus döntő csatáját minuciózus történeti hűséggel játszották újra a nagy számú résztvevők: stimmeltek a kitűzők („Cole Not Dole”), a skandált szövegek („az egyesült bányászokat sosem fogják legyőzni”) és a karhatalmi műveletek is, miközben a roppant apparátussal kordában tartott akció szereplői között feltűnt számos, az egykori összecsapásban aktív rendőr és sztrájkoló – olykor az egykorival ellenkező oldalon.

Az orgreave-i csata eredetiségét jelzi, hogy elsőre nem is olyan könnyű eldönteni, mivel állunk szemben. Vajon az Angliában tucatszám rendezett „történeti rekonstrukciók” egyike ez csupán, amelyekben a nemzeti história nagy eseményeit játsszák újra a szórakoztató hatás céljából? Netán egy sörsátor mellé szervezett társasági eseményt látunk, vagy épp egy tévéfilm (rendezte: Mike Figgis) kedvéért inszcenált cselekményt, talán Deller vonatkozó könyvének (Az angol polgárháború, II. rész) illusztrációját, esetleg a konceptuális művészet különösen komplex példáját? Alighanem ez utóbbi mondható a legpontosabb leírásnak, amennyiben Deller alkotása mindezt egyszerre jelenti – miközben legalább annyira a kollektív emlékezet terapikus aktusa is, afféle katartikus hatású közösségi gyakorlat, amely egy alapvetően traumatikus társadalmi tapasztalat (a hagyományos értelemben vett munkásosztály felbomlása; a jóléti állam és a szakszervezeti mozgalom vége) feldolgozására tett kísérletet. Az orgreave-i csatát újrajátszó bányászok és rendőrök nem csupán saját személyes élményeikkel és egykori tetteikkel voltak kénytelenek számot vetni az akció során, de a múlt (hovatovább: a történelem) közvetlen átélése révén a társadalmi trauma megértésébe, értelmezésébe is belevonódtak. Feltoluló emlékekről, nem feledett sérelmekről mesélnek a Figgis dokumentumfilmjében nyilatkozó bányászok – s habár a rendőrattak a rekonstrukció során is győzedelmeskedik a mozgalmuk fölött, a kudarcos küzdelem ezúttal mégis felemelő.

Deller irdatlan mennyiségű interjú alapján, s kivált a bányászok élményeire támaszkodva komponálta meg az alkotását – amely ilyenformán leginkább a perspektívája révén értelmezi újra az eseményeket. Míg a nyolcvanas évek híradásai jobbára hőbörgő agresszorokként ábrázolták a munkájukért küzdő bányászokat (a BBC az események sorrendjét is manipulálta ennek érdekében), addig az eseménysort újrajátszató Deller következetesen igyekszik képviselni a bányászok nézőpontját. A korabeli híradók és a rekonstrukció feszültségére épül a re-enactment rögzítését vállaló Mike Figgis filmje is. Merthogy a főként formai kísérleteiről nevezetes direktor munkája egészében olyan hatást kelt, mintha egy archív felvételeket használó, hagyományos doksi volna – miközben persze világossá teszi, hogy rekonstrukciót látunk, ekként pedig éppenséggel a televíziós dokumentarizmus mesterségességére is fölhívja a figyelmet. Figgis filmje az egykori eseményekre emlékező résztvevők vallomásait az újrajátszott összecsapások dinamikus képeivel váltogatja – visszafogottan, lényegre törően, minden sallangot kerülve mesél tehát, akárcsak egy korabeli BBC-adás (igaz, a rendező néhány kézjegyszerű megoldása azért tetten érhető, lásd az általa jegyzett, melankolikus zenét, a párhuzamos szerkesztésmódot vagy a cselekményt jelentőségteljes szünetekkel központozó blankokat). Profin megcsinált, tévére szabott dokumentumfilm Az orgreave-i csata – éppannyira szabványos és konform darab a formáját tekintve, mint amennyire pezsdítő és felforgató az, amiről tudósít.

 

Az orgreave-i csata (The Battle of Orgreave) – angol dokumentumfilm, 2001. Rendezte: Mike Figgis. Performance rendező: Jeremy Deller. Gyártó: Artangel – Channel 4. 62 perc. A Kassák Múzeum bemutatója.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11354