|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDNoé bárkáiGyőrffy Iván
Magyar, 1982. Írta és
rendezte: Kollányi Ágoston. Operatőr: Vancsa Lajos. Forgalmazó: Magyar Nemzeti
Digitális Archívum és Filmintézet. 86 perc.
Százéves születésnapot
nem is lehetne megünnepelni stílszerűbben, mint egy alapmű digitálisan
felújított újrakiadásával. Jóllehet, eredeti alkotója, a magyar
természet(tudományos), ismeretterjesztő film – lánykori nevén a népszerű-tudományos
film – megalapítója már több mint 25 éve nincs az élők sorában, 1982-ben a
Budapest Stúdió égisze alatt gyártott munkája aktualitását aligha vesztette el.
Kollányi Ágoston – Homoki-Nagy Istvánnal párhuzamosan – az 1950-es évek elejétől
dolgozta ki a természet rejtett értékeit láttató, érzelmi azonosulásra és
meggyőzésre építő rövid-, majd nagyobb lélegzetű filmjeit, melyek közül a Bölcsők (1957), az Örök megújulás (1965), Az
állatok válaszolnak (1978), vagy éppen a Noé bárkái Karlovy Varytól Cannes-ig a nemzetközi szakmai közönség
tetszését is megnyerte. Mindeközben egy pillanatra sem engedte el a
természettörvények és az emberi tehetség összekapcsolt bemutatásával
lenyűgözött nézői és követői kezét, játékos-humoros állatfilmekkel (Kati és a vadmacska, 1955; Álmodik az állatkert, 1984) és egy-egy
kultúrtáj, város (Győr, Pécs, Budapest, s az Adria), illetve kiemelkedő
képzőművész (Szőnyi István, Kovács Margit, Barcsay Jenő) örökségének
szemléltetésével serkentette éltető hagyományaink megértését és óvását, egészen
1988-ban bekövetkezett haláláig.
Pályájának egyik
csúcspontja a Noé bárkái – Kollányi
Ágoston intenciói szerint is – emberközpontú, konfliktusokat bemutató filmje,
amely egyszerre lírai vallomás a természet szeretetéről és sötét jajszó a
pusztítás képei láttán. Egyfajta szemrehányó természetbűnügyi szemle, melyben a
késő Kádár-kor száraz statisztikái, újsághírei keverednek himnikus szólamokkal
a ritka vágásokkal tagolt, gondosan komponált, mégis hamisítatlanul egyszerű
jelenetekben. S bár a narrációban gyakran felbukkanó kelet–nyugati világnézeti
dichotómia gócpontjait azóta átszerkesztette a történelem, a másfél órás
rendhagyó természetfilm – melybe saját korábbi alkotásaiból is „csempészett” a
mester, mert „élőben” néha már nem volt mit megörökítenie Vancsa Lajos
kamerájának – ma is élénken szólongatja az elbóbiskolt lelkiismeretet.
Extrák: angol felirat, a
cannes-i technikai nagydíjas Bölcsők 1957-ből,
valamint a rendező egy 1979-es forgatás közben.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 478 átlag: 5.45 |
|
|
|
|