|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDGyula vitéz télen-nyáronPápai Zsolt
Magyar, 1970. Rendezte: Bácskai Lauró István. Szereplők: Koncz Gábor, Őze Lajos, Kállai Ferenc. Forgalmazó: MANDA. 75 perc.
Bácskai Lauró István a
szocialista tömegfilm megteremtésének egyik apostola volt a hatvanas–hetvenes
években, akinek tevékenységét sajnos nem méltányolja eléggé az utókor. Szűkebb
körben ugyan szabályos kultusza van, de a filmtörténetek csak szőrmentén és
lakonikusan emlékeznek meg róla. Tény, hogy nem mindig jött ki számára a lépés
(lásd az enervált Nyulak a ruhatárbant),
filmográfiájában azonban számos izgalmas tétel akad, a krimitől (A hamis Izabella) a gyerekekkel
forgatott kalandos meséig (Keménykalap és
krumpliorr).
Munkásságának
ékköve egy alig hetvenöt perces szatíra, amely ugyan bő négy évtizede
született, de aktuálisabb, mint valaha. A középkori témájú televíziós
kalandfilm-sorozat készítéséről szóló Gyula
vitéz télen-nyáron különlegessége, hogy egyszerű története sok irányba
nyitható, Bácskai Lauró ugyanis úgy kínál médiakritikát és Kádár-kori
korrajzot, hogy közben rendre megfricskázza a délibábos képzetek által
bilincsbe vert és lózungokkal megterhelt nemzettudatot is. Könnyedén rímelteti
egymásra és úsztatja egymásba ezeket a fajsúlyos témákat, sőt merészen
aktuálpolitizál is, amikor néhány frappáns mondattal ’56-ot vagy ’68-at idézi
(a filmbeli filmben egy alkalommal „Aki magyar, velem tart!”-felkiáltással ront
az ellenre Gyula vitéz, egy másik jelenetben pedig a tévésorozat
gyártásvezetője és direktora arról vitatkozik, hogy az eredetileg Gyula
ellenfeléül rendelt cseh lovagot a diplomáciai bonyodalmak elkerülése végett
török harcosra kell lecserélni).
Bácskai
Lauró stílusérzékét dicséri, hogy amilyen parádésan érintkezteti a látszólag
széttartó témákat, legalább annyira jól vegyíti egymással a különböző textúrájú
(áldokumentarista és játékfilmes) anyagokat, továbbá lenyűgöző az a biztonság
is, ahogy a bájos barkácsmegoldásokat (az óvodásan firkált és animált főcímtől
kezdve a sután megkoreografált csetepatékon át az amatőr szereplők bénázásáig)
struktúraképző elemmé emeli. Az előadás fényét emeli a címszerepet adó Koncz
Gábor és a rendezőt megformáló Őze Lajos, akik szándékosan túljátszott
gesztusaikkal járatják csúcsra a poéndramaturgiát.
Akadnak
ugyan hiányosságok és hibák is (mindenekelőtt az, hogy a magánéleti szál túl vastag
és némiképp érdektelen), de ezek szóra sem érdemes apróságok csupán. A filmnek
nem ártott, hanem használt az idő, a beteg nemzettudat és a betegítő média
kritikája ma is üt. Egyik témában sem forgatott hazai rendező jobb és
hatásosabb (tömeg)filmet mindmáig.
Extrák: részletek korabeli híradókból és reklámokból.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 614 átlag: 5.68 |
|
|
|
|