|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDÉlniCzirják Pál
Ikiru – japán, 1952. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Takashi Shimura, Nobuo Kaneko, Shinichi Himori. Forgalmazó: Etalon Film. 143 perc.
Két
legismertebb ötvenes évekbeli munkája, A
vihar kapujában (1950) és A hét
szamuráj (1954) között rendezett Kurosawa egy nálunk ritkábban vetített
filmet, amely az említett alkotások történelmi háttere helyett kortárs közegben
játszódik, ugyanakkor a benne felvetett problémák semmivel sem egyszerűbbek
vagy könnyedebbek, mint azok, amelyek kosztümös filmjeit jellemzik. Sőt az Élni szó szerint az emberi létezés
legvégső kérdéseivel foglalkozik. Főszereplője nyugdíjazás előtt álló
hivatalnok, aki megtudja, hogy halálos betegségben szenved, és legfeljebb
hónapjai lehetnek hátra. A film cselekménye alapvetően ezt a rövid időszakot
öleli fel, azt járja körül, hogy miként próbál a férfi változtatni életén és
fordítani addig kudarcosnak tetsző sorsán, illetve próbál értelmet adni a
mindennapok küzdelmeinek. És teszi ezt éppen akkor, amikor a halál árnyékában
minden visszavonhatatlanul elveszni látszik.
Tökéletes melodrámai alaphelyzet. Kurosawa mindazonáltal még itt
is tudott csavarni a képleten. Már a film legelején felbukkanó narrátor,
valamint a számtalan különös képi megoldás sajátosan áthangolja az
előadásmódot; a legmeglepőbb azonban az a váltás, amelyet a rendező a cselekmény
utolsó harmadában valósít meg. Az elbeszélés ugyanis korántsem ér véget a főhős
– egyébként az első percben előre jelzett – halálával, hanem e pontról
visszatekintve mintegy újramondja a történetet, immár több oldalról, mozaikosan
szedegetve össze az addig elhallgatott részleteket.
Persze a korszakban szokatlannak tűnő narrációs megoldásai mellett
az Élni igazi melodráma, amely az
érzelmek rendkívül széles skáláján vezeti végig a nézőt. Ám talán azért sikerül
a filmnek mégis elkerülnie a sziruposságot, mert a rendező ezúttal is
ragaszkodott az árnyalt lélektani ábrázoláshoz, a különféle nézőpontok
ütköztetésére építő dramaturgiához és a forma, a kompozíciós elvek innovatív
továbbgondolásához. Azokhoz a pillérekhez, amelyek úgyszólván névjegyszerűen hatják
át alkotásait.
Extrák: semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 334 átlag: 5.23 |
|
|
|
|