KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

DVD

Élni

Czirják Pál

Ikiru – japán, 1952. Rendezte: Akira Kurosawa. Szereplők: Takashi Shimura, Nobuo Kaneko, Shinichi Himori. Forgalmazó: Etalon Film. 143 perc.

Két legismertebb ötvenes évekbeli munkája, A vihar kapujában (1950) és A hét szamuráj (1954) között rendezett Kurosawa egy nálunk ritkábban vetített filmet, amely az említett alkotások történelmi háttere helyett kortárs közegben játszódik, ugyanakkor a benne felvetett problémák semmivel sem egyszerűbbek vagy könnyedebbek, mint azok, amelyek kosztümös filmjeit jellemzik. Sőt az Élni szó szerint az emberi létezés legvégső kérdéseivel foglalkozik. Főszereplője nyugdíjazás előtt álló hivatalnok, aki megtudja, hogy halálos betegségben szenved, és legfeljebb hónapjai lehetnek hátra. A film cselekménye alapvetően ezt a rövid időszakot öleli fel, azt járja körül, hogy miként próbál a férfi változtatni életén és fordítani addig kudarcosnak tetsző sorsán, illetve próbál értelmet adni a mindennapok küzdelmeinek. És teszi ezt éppen akkor, amikor a halál árnyékában minden visszavonhatatlanul elveszni látszik.

Tökéletes melodrámai alaphelyzet. Kurosawa mindazonáltal még itt is tudott csavarni a képleten. Már a film legelején felbukkanó narrátor, valamint a számtalan különös képi megoldás sajátosan áthangolja az előadásmódot; a legmeglepőbb azonban az a váltás, amelyet a rendező a cselekmény utolsó harmadában valósít meg. Az elbeszélés ugyanis korántsem ér véget a főhős – egyébként az első percben előre jelzett – halálával, hanem e pontról visszatekintve mintegy újramondja a történetet, immár több oldalról, mozaikosan szedegetve össze az addig elhallgatott részleteket.

Persze a korszakban szokatlannak tűnő narrációs megoldásai mellett az Élni igazi melodráma, amely az érzelmek rendkívül széles skáláján vezeti végig a nézőt. Ám talán azért sikerül a filmnek mégis elkerülnie a sziruposságot, mert a rendező ezúttal is ragaszkodott az árnyalt lélektani ábrázoláshoz, a különféle nézőpontok ütköztetésére építő dramaturgiához és a forma, a kompozíciós elvek innovatív továbbgondolásához. Azokhoz a pillérekhez, amelyek úgyszólván névjegyszerűen hatják át alkotásait.

Extrák: semmi.