|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziSzerelemre hangszerelveParádi Orsolya
Begin Again – brit, 2014. Rendezte és írta: John Carney.
Kép: Yaron Orbach. Zene: Gregg Alexander. Szereplők: Keira Knightley (Greta),
Mark Ruffalo (Dan), Catherine Keener (Miriam), Hailee Steinfeld (Violet), Adam
Levine (Dave), Mos Def (Saul). Gyártó: Sycamore Pictures / Apatow Productions.
Forgalmazó: A Company Hugary. 104 perc. Szinkronizált.
John
Carney nem csinál nagy filmeket, azok mégis bekúsznak az ember bőre alá, és ott
bizseregnek még napokig. Nagyban köszönhető ez a fülbemászó, és - minden
pejoratív mellékzöngétől mentesen - szívbemarkoló soundtrackeknek. A dublini
író-rendező őszinte, friss hangú meséinek valódi főszereplője ugyanis a Zene. A
2006-ban készült Egyszer című opusz
egy utcazenész fiúról és egy bevándorló zongorista lány találkozásáról szólt,
és a nemzetközi kritikusi szakma padlót is fogott a film eszköztelenségétől,
szociális érzékenységétől és dalbetéteitől. Carney ez alkalommal is zenészek magánéletéről mesél kisrealista
stílusban, ám most három világhírű sztárt választott a főszerepekre: Mark
Ruffalo, a Maroon 5 énekese, Adam Levine és Keira Knightley alakítják a hősöket.
Egy lecsúszott New York-i zenei producer megérzi a sztárrá vált pasija által
dobott dalszerző-gitáros lányban a spirituszt, majd rábeszéli, hogy csináljanak
no-budget lemezt az utcán. Mindhárman szenzációsak. Félretolt barátnőként,aki a
nagy lehetőség hallatán sem hajlandó letérdelni a showbiz előtt, Knightley
őszinte és természetes. Feszes riposztokban osztják egymást a piás, cégéből
frissen kirúgott producerrel, akinek ez az utolsó esélye, hogy a metró alá
ugrás helyett valami jót hozzon létre – és Ruffalo kifejezetten maradandót
alakít a szerepben. Levine pedig a sztárság különböző fázisait megjelenítve,
szemüveggel, bajusszal és röhejes szakállal is tökéletes. Örömmunka lehetett a
forgatás, a zene megint zsigerekig hatol, és a befejezés trükkösen elkerüli a
közhelyeket.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 239 átlag: 5.78 |
|
|
|
|