|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziKeleti nyugalom – A második Marigold HotelSimor Eszter
The Second Best Ex Marigold Hotel – brit, 2015. Rendezte: John Madden. Írta: Ol Parker. Kép: Ben Smithard. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Dev Patel (Sonny), Tina Desai (Sunaina), Richard Gere (Guy), Judi Dench (Evelyn), Bill Nighy (Douglas), Maggie Smith (Lavinia). Gyártó: Blueprint Pictures / Participant Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 120 perc.
Az első film sikere után érthető az a szentimentalizmus és nosztalgia, ami arra késztethette John Maddent, hogy megrendezze a Keleti Nyugalom – A Marigold Hotel második részét. Az önironikusan
csak „második legjobbnak” keresztelt folytatás (az eredeti cím: A Második Legjobb Marigold Hotel)
leplezetlen célja, hogy az idősebb korosztályt ismét becsalogassa a moziba: hatvan év alatt a film
megtekintése idősebb kísérővel ajánlott.
Az előző filmet is
jegyző Ol Parker forgatókönyvírónak nem lehetett könnyű
dolga,
amikor a népes, már ismert szereplőgárdához
kellett kitalálnia új történetet. Érezhetően küszködött is a feladattal, hogy minden egyes karakternek elegendő figyelmet szenteljen és saját cselekményszálat juttasson.
Öreg barátainkat
Indiában nem a magas vérnyomás vagy az alacsony nyugdíj problémája, hanem az önmegvalósítás és az elköteleződés kérdése foglalkoztatja. Muriel (Maggie Smith), immár nem vendég, hanem előlépett Sonny oldalán a Marigold
társmenedzserévé. Erőiket egyesítve próbálnak
meggyőzni egy amerikai befektetőt arról,
hogy építsen egy második szállodát. Sonny a közelgő – komoly bonyodalmakkal járó – esküvője (remek bollywoodi táncjelenet!) miatt
szeretné az üzletet. A befektető, egy vendégnek álcázott ellenőrt küld a Marigoldba, ám mivel
egyszerre két idegen érkezik a szállodába, nem
biztos, hogy az új szereplőként színre lépő
Richard Gere karaktere a beépített ember. A rengeteg cselekményszálnak és a kiszámítható bonyodalmaknak
köszönhetően, a film leginkább egy szappanoperára emlékeztet. A drámai részek melankóliáját
a történetet csaknem bohózatba fordító, a karakterek összetévesztéséből adódó
gegek humora oldja fel. De A Második Marigold Hotelt
nézhetjük akár romantikus komédiaként is, ahol folyamatosan azért szurkolunk, hogy végre beteljesedjen
Evelyn és Douglas időtlen szerelme. A
cukorsziruppal összeragasztatott epizodikus történetszövés ellenére, Madden
érdeme, hogy karaktereit szeretettel ábrázolja és szívet melengető, ahogy a
színészveteránok életre keltik őket.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 101 átlag: 5.18 |
|
|
|
|