|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziHamupipőkeVarró Attila
Cinderella – amerikai, 2015. Rendezte. Kenneth Branagh. Írta: Aline Broosh McKenna, Chris Weitz. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: Lily James (Ella), Cate Blanchett (Lady Tremaine), Richard Madden (Károly), Derek Jacobi (Király), Helena Bonham-Carter (Tündérkeresztanya). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 112 perc.
Az irodalmi klasszikusok
rekontextualizálásáról híres Kenneth Branagh talán ideális választásnak
tűnhetett a Burton-féle Alice és Jolie Demónája után az újabb merész – netán
szerzői – Disney-átiratra számító nézőknek, ám az elmúlt évek feledhető
álomgyári férfimelói (Thor, Jack Ryan)
ismeretében aligha meglepő a Hamupipőke
ihlettelen bérmunkája: ez a brit rendező már régen nem az, aki
nindzsa-támadással indít egy Shakespeare-romkomot . Sokkal keserűbb csalódást
jelent a friss mesefilm elképesztő idejétmúltsága: a stúdió biztonsági játéka
folytán a 65 éves rajzfilm élőszereplős digitál-remake-je pereg a vásznon, amelyhez
elemelték ugyan a klasszikus mese jóval működőképesebb női kalandfilm
feldolgozásának (Örökkön-örökké)
számos motívumát, de sajnos pont nem azokat, amelyek új színt vinnének a
megfakult Disney-giccsbe, többé téve az 50-es évek kertvárosi nej-szerepébe
beszocializáló mézédes tanmesénél.
Míg a Vadregény nemrégiben kusza
mondanivalójához a népmese-gyökerekhez hívebb sötét Grimm-verziót választotta
kiindulópontként, a vadonatrégi Hamupipőke a szalonképessé finomított
Perrault-változatból táplálkozik, így már az alapanyag megfosztja a történetet
mindattól, ami legalább a kisgyerek-közönség számára izgalmassá tenné (szemben
a friss francia Szépség és Szörnyeteg-gel,
ami egyszerre szólt a felnőtt közönséghez és célozta meg az óvodás-ösztönént) :
passzív hősnője könnyes szemmel tűri az elnyomó nagytestvérek és az apai szívet
elrabló (mostoha)anya kínzásait, majd krisztusi gesztussal bocsát meg az ellene
vétkezőknek. Branagh színtelen meséje hiteles érzelmek, valódi indulatok híján
csupán üres fantáziakép egy képzeletbeli közönségnek, amely mindössze maroknyi
Disney-igazgató és oktatási államtitkár fejében létezik, tömegbázisát vesztett
szomorú propagandadarabja egy hajdani (stúdió)aranykornak – érthető, rendezője
miért ábrázolja művészénjét immár a szervilis udvari festő mellékalakjában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 198 átlag: 5.51 |
|
|
|
|