KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utam az iskolába

Jankovics Márton

Sur le chemin de l’école – francia, kínai-dél-afrikai, 2013. Rendezte: Pascal Plisson. Írta: Marie-Claire Javoy. Kép: Pascal Plisson és Simon Watel. Zene: Laurent Ferlet. Szereplők: Jackson Saikong, Zahira Badi, Samuel Esther, Carlito Janez. Gyártó: Winds / Ymagis. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 77 perc.

Kamaszszerelmek, életre szóló traumák, nagy tanárélmények vagy épp az intézményes agymosás színtere. Számtalan film taglalja, hogy mi minden történhet az iskolában a gyerekekkel, Pascal Plisson 2013-as dokumentumfilmje azonban nem tartozik ezek közé. A francia rendező a biztonságot jelentő iskola kapujában elengedi szereplői kezét, őt inkább az odavezető út kihívásai érdeklik.

„Gyakran elfelejtjük, hogy mekkora lehetőség az iskola. A világ bizonyos részein a gyerekeknek akár az életüket is kockáztatniuk kell a tudás megszerzéséért” – emlékeztet minket rögtön az elején, majd nagy lendülettel bele is vág a fenti tétel illusztrálásába. Olyan gyerekek útját követhetjük a stábbal együtt, akiknek minden reggel komoly teljesítmény eljutni az iskolába. A kenyai Jackson például elefántok között kel át a szavannán kishúgával, a marokkói Zahira négy órát gyalogol az Atlasz hegységben, az indiai Samuel rozoga kerekesszékét testvérei ráncigálják végig a hosszú földutakon, az argentin Carlito pedig húsz kilométert lovagol a patagóniai pusztán, hogy odaérjen „becsöngetésre”.

Ezek a harmadik világban átlagosnak számító gyereksorsok elemi erővel világítanak rá, hogy mi mindent veszünk adottnak egy jóléti társadalomban, amiért a világ sok szegletében keményen meg kell küzdeni. Ám Plisson sajnos semmit nem bíz a véletlenre, és a néző ösztönös megrendülését érzelgős zenével és túlstilizált képi világgal üti agyon. Eleve kockázatos, mikor egy dokumentumfilm igyekszik letagadni a kamera jelenlétét, így a jelenetek sokszor megrendezettnek hatnak, helyenként pedig egyenesen esztétizálják a nyomort. Mintha csak egy szépen megfotosopolt Unicef-naptár mozgóképes adaptációja lenne a film: jó célokat tűz ki és fontos problémákat vet fel, de csupán a bemutatott sorsok és témák felszínét karcolja meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12162