KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

DVD

Jenkik

Kránicz Bence

Yanks – angol–amerikai, 1979. Rendezte: John Schlesinger. Szereplők: Richard Gere, Lisa Eichhorn, Vanessa Redgrave. Forgalmazó: MGM-UA. 138 perc.

Noha senkinek nem az ő neve ugrik be elsőként, ha a hatvanas évek brit újfilmjei kerülnek szóba, John Schlesinger a free cinema meghatározó alkotójaként vált ismertté. Politikusabb és társadalmi ügyekben elkötelezettebb pályatársainál, Reisznél vagy Richardsonnál azonban sokkal jobban boldogult a tengerentúlon, új-hollywoodi sikerfilmjei pedig anyagi lehetőséget teremtettek számára, hogy rendre visszatérjen forgatni Angliába. Ebben a tekintetben az Éjféli cowboy-t követő Átkozott vasárnap és a Maraton életre-halálra után készített Jenkik is a rendező szívügyének számított, ez utóbbi film ráadásul Schlesinger nemzedékének fontos tapasztalatát, a II. világháború alatt a szigetországban állomásozó amerikai katonák és a helyiek kényszerű együttélését dolgozza fel.

A jenki Matt (Richard Gere) és a brit Jean (Lisa Eichhorn) szerelméről szóló történet az egyébként sem újító szelleméről híres rendező kezei között régimódi, a klasszikus Hollywood háborús melodrámáit idéző filmmé formálódik, melynek érdekessége elsősorban abban áll, ahogyan a műfaj nemes hagyományait betartva a történelmi valóság kevésbé fennkölt, ebben a zsánerközegben finoman szubverzívnek ható részleteit is megmutatja. A kulcsszó az átmenetiség: a frontra vonult férfiak nélkül élő angol nők és a könnyű kalandokat kereső amerikai katonák egyaránt tisztában vannak vele, hogy a kialakuló kapcsolatok nem tarthatnak sokáig, az érzelmeknek viszont nem lehet gátat szabni. Van, aki higgadtan, támogatást keresve bonyolódik bele egy viszonyba, mások a holnappal nem gondolva összeházasodnak. Hőseink sem maradhatnak együtt, csak a viszontlátás esélyét harcolhatják ki maguknak. Emiatt a happy end sem kézenfekvő, sőt, a pályaudvaron tolongó, a hazainduló katonáktól ki tudja, mit remélő asszonyok képe némi szatirikus élt is kölcsönöz a bő lére eresztett, míves, mára kissé porosnak ható mozidarabnak.

Extrák: nincsenek.