|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziVioletteKovács Kata
Violette – francia-belga, 2013. Rendezte: Martin Provost. Írta: Marc Abdelnour, René de Ceccatty. Kép: Yves Cape. Zene: Hugues Tabar-Nouval. Szereplők: Emmanuelle Devos (Violette), Sandrine Kiberlain (de Beauvoir), Olivier Gourmet (Guérin), Catherine Hiegel (Berthe). Gyártó: TS Productions / France 3 / Climax Films. Forgalmazó: Clorofilm Bt. Feliratos. 120 perc.
Violette Leduc, a franciák „legnagyobb
ismeretlen szerzője” egy szolgálólány törvénytelen gyermekeként látott
napvilágot, a második világháború idején feketepiaci csempész volt, és együtt
élt a meleg, zsidó származású íróval, Maurice Sach-szal, aki bár érzelmeit nem
tudta kellőképpen viszonozni, írásra buzdította. Simone de Beauvoir
protezsáltja lett, akit ugyancsak hiába üldözött vonzalmával, de neki
köszönhetően felfigyelt rá a háború utáni párizsi értelmiség, többek között
Albert Camus, Jean-Paul Sartre és Jean Genet. Személyes élményein alapuló
prózája elsősorban a merész témaválasztás – gyermekkori zaklatás, incesztus,
leszbikus szexuális kapcsolatok – miatt kavartak nagy port; Leduc kudarcait,
viszonzatlan vágyait, örökös visszautasítottságát és mellőzöttségét, valamint a
nőiséggel, a hagyományos anya- és feleségszerepekkel kapcsolatos kétségeit
szenvedélyes és dühös művekbe oltotta. 1964-es memoárja (La Bâtarde) a francia feminizmus egyik alapszövege.
Martin Provost korábban a különc és
ugyancsak hányatott sorsú festőnőről, Séraphine de Senlisről készített filmet (Séraphine), így valamelyest járatos az
enigmatikus hősnők és a biopicek birodalmában. A Violette hét, kulcsfigurákra és -művekre épített szikár fejezete
húsz évet ölel fel, melynek során a hősnő külsőre mit sem változik, ahogyan az
életében központi szerepet betöltő Beauvoir sem, így már-már szimbolikussá
növeszti a két karizmatikus és időtlen nőalakot. A lírai hangulatú, helyenként
álomszerű jeleneteket expresszív szekvenciák és drámai zenehasználat váltja: az
erőteljes stílusjegyek és a kiegyensúlyozott színészi játék összességében
visszafogott hatást keltenek, kiválóan ellenpontozva Violette viharos
természetét és teátrális jeleneteit, így, bár ő egy másodpercre sem fogja
vissza magát, ami a túláradó érzelmek kifejezését illeti, csodával határos
módon a film megmenekül a giccstől.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 95 átlag: 5.39 |
|
|
|
|