|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDA szél düheBenke Attila
La collera del vento – spanyol-olasz, 1970. Rendezte: Mario Camus. Szereplők: Terence Hill, Manuel Alexandre, Fernando Rey, Mario Pardo, Ángel Lombarte, Máximo Valverde, Carlo Alberto Cortina. Forgalmazó: FIBIT Media Kft. 104 perc.
A kizárólag pénz vagy bosszú miatt
tevékenykedő, kétes erkölcsű, koszos zsoldosokat és paraszt-forradalmárokat
szerepeltető olasz western a hatvanas évek közepén Sergio Leone stílusteremtő
és témaindító, örökzöld klasszikusával (Egy
maréknyi dollárért) kezdte szárnyalását, és a műfajciklusból gúnyt űző Az ördög jobb és bal keze sikere után a
következő évtized derekára már önparódiába fulladt. Tiszavirág élete ellenére
az ultraerőszakos „spagetti western” kultúrtörténeti jelentősége nemcsak a
műfaj felfrissítésében rejlik, társadalmi szerepvállalásuk miatt is
emlékezetesek Sergio Corbucci, Sergio Sollima, Damiano Damiani rendezők és
Sergio Donati, Franco Solinas forgatókönyvírók művei. Az italowesternek egy
része – mint az 1910-1917 közti mexikói forradalom idején játszódó A zsoldos vagy a Ki tudja? – komoly politikai kalandfilm, az amerikai Vadnyugat
mítoszát átalakítva a hatvanas-hetvenes évek olasz és nemzetközi kríziseire
reagáltak (terrorizmus, munkássztrájkok, az Egyesült Államok külpolitikája
Latin-Amerikában és agressziója Távol-Keleten, a „harmadik világ” forradalmai
stb.).
Akár Mario Camus spanyol „eastern”-je, A szél dühe, mely alapszerkezetét
tekintve nem túl eredeti, hiszen tipikus olaszos bosszútörténet, s többek
között Damiani említett remekművéből (Ki
tudja?) ismerős pálfordulás-sztori egy bérgyilkosról (Marco), aki az
elfojtandó forradalom élére áll. Camus easternjének különlegességét ugyanaz
adja, mint a mexikói Zapata-westerneknek vagy az 1920-as évek Brazíliájában
játszódó A banditának: regionális
történelmi-mitológiai témákkal keresztezi az amerikai western világát. A szél dühe a XIX. század végi
Spanyolország vidéki parasztlázadásait használja fel, hogy közvetetten,
tömegfilmes formában (bár nem kevés didaktikus párbeszéddel) kritizálja az
ekkor már puhuló, de még elemében levő Franco-diktatúrát. Így Szomjas György Talpuk alatt fütyül a széljéhez vagy
Hajdu Szabolcs Délibábjához hasonlóan
A szél dühe is virágnyelven előadott
rendszerkritika, ígéretes kísérlet az amerikai és európai tradíciók
átpolitizálására. Kár, hogy a bérgyilkosból bosszúálló forradalmárrá váló Marco
története sematikus vendettává, sablonos tragikus románccá egyszerűsödik a
cselekmény vége felé közeledve. Mindenesetre az olasz westernekből ismerős,
fülledt és kegyetlen atmoszféra, a spanyol közeg mint „Vadnyugat”, s a hetvenes
évek vígjátékainak sztárja, Terence Hill szokatlanul drámai és tragikus szerepe
miatt mindenképp érdemes próbát tenni a filmmel.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 60 átlag: 5.02 |
|
|
|
|