|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziCsodapirulaKovács Kata
Medicinen – svéd, 2014. Rendezte: Colin Nutley. Írta: Daniel Réhn és Edward af Sillén. Kép: Jens Fischer. Zene: Per Andréasson. Szereplők: Helena Bergström (Johanna), peter ggers (Erik), Ida Engvoll (Linda), Anton Forsdik (Otto). Gyártó: Sweetwater Productions. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 90 perc.
A Csodapirula
kissé lassan hömpölygő és bő lére eresztett komédia a negyvenes éveiben járó Johannáról,
akit épp minden fronton pofoz az élet: volt férje fiatalabbra cserélte, főnöke
folyton hatalmaskodik felette, kiskamasz gyerekeit nem tudja elvinni a beígért
nyaralásra, a szerelmi élete pedig egyenlő a nullával. Egyetlen hű társa a
folyton kiújuló herpesze, amitől gyógyszertesztelés fizetett alanyaként próbál
megszabadulni. Johanna a Dolce Vita nevű női magazinnál dolgozik csupa olyan
nővel együtt, akik mind azt hazudják, látták a Fellini-filmet, az igazság
azonban az, hogy maguk között inkább a Mamma
Miá!-t idézgetik. Colin Nutley filmje
csak diszkréten rugaszkodik el a romantikus komédia hagyományaitól, részben
a realista hangvételű skandináv melodráma, részben a családi film, részben
pedig a fekete humor irányába – ugyanakkor van egy meglehetősen műfajidegen
képi világa, mintha csak egy Rembrandt-korabeli
festményben járnánk.
A Csodapirula
elsősorban a női tematika miatt lehet emlékezetes, ám Johanne nem annyira a
szilaj skandináv hősnők (Dina vagyok,
Serena), mint inkább Bridget Jones
közeli rokona, egész pontosan a harmadik kötet (Bolondulásig) tájékán. Szingli íróként és anyaként, oldalán egy
fiatal pasival, Johanne útja a felemelkedés felé azonban többek között egy
egyéjszakás melegkapcsolattal és némi könnyed zsarolással van kikövezve. Az egyébként
kiváló színészi alakításokban és hiteles pillanatokban bővelkedő darab fő
gyengéje a túlbeszélt cselekmény és a túl sok egyenrangú szereplő – szerencsére
a hősnő figurája kellően karakán és kigyúrt ahhoz, hogy nagyjából összefogja a
csiricsáré kavalkádot.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 47 átlag: 4.51 |
|
|
|
|