|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziHaifai kikötőÁrva Márton
Hayored
Lema’’ala – izraeli, 2015. Rendezte és írta: Elad Keidan. Kép: Yaron Scharf.
Zene: Thierry Caroubi. Szereplők: Itay Tiran (Uri), Uri Klauzner (Moshe),
Michaela Eshet (Nava), Ohad Shahar (Saul). Gyártó: EZ Films / Spiro Films.
Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
105 perc.
Ha
egy filmkészítő egy szemtelenül hétköznapi mozzanatot (hősünk leugrik a boltba
tejért) végeláthatatlan kóborlássá duzzasztó félórás rövidfilmmel debütál,
ráadásul művének a Himnusz címet adja,
sejthető, hogy a bejárt lelki illetve társadalmi közeg megragadása a vállalás
sorvezetője. Ennek megfelelően Elad Keidan első nagyjátékfilmje, a Haifai kikötő is a város látképét
hosszan vizslató svenkkel indít, hogy ezután a természeti, az épített és a
társas környezet összhangzatának lírai tanulmányát kínálja.
A
távolból figyelő képeken a felesége fülbevalója után kutató Moshe és az írói
válságban rekedt Uri lép elő, és vág neki a Kármel-hegyre vezető végtelen
lépcsősornak. Ellentétes irányú, ráérős grasszálásuk nemcsak arra ad alkalmat,
hogy a szimbolikus emelkedés és süllyedés mentén fény derüljön vázlatos
élettörténetük részleteire (mintegy mellékesen kapunk hírt hűtlenségről,
kudarcokról és egy végzetes balesetről is), ennél lényegesebbek a szűkszavú
találkozások, melyek kirajzolják a város szociális koordináta-rendszerét és
közösség-élményét. A karakterek mozgását tagoló nyugvópontokon ugyanis régi
ismerősök és idegenek elegyednek empatikus beszélgetésekbe, melyek (szóljanak
bár az izraeli munkáspárt megalakulásáról, régi iskolatársakról, szeretőkről
vagy a lépcsősor burkolatáról) barátságos, ugyanakkor – Efrájim Kishontól
kölcsönözve – „abszolúte száraz” humorral taglalják a megidézett
élethelyzeteket. Ezek az egyszer kínosan banális, máskor finomabbra hangolt
jelenetek tartózkodón, ismétlésekre építve bontakoznak ki, Keidant valahova
Eimbcke (Kacsaszezon, Lake Tahoe) és Östlund (Play, Lavina) közé illesztve a kortárs stílus-palettán.
A
város szimfóniájához adott hajókürt-basszusszólamtól az Urit búcsúztató acapella-előadásig bőven találunk
szellemes ötleteket a Haifai kikötőben,
de az elbeszélés visszafogottsága olykor nézőpróbáló unalomba csap át, és ez a
szűkös képarányba szorított, kiszámítottan elrendeződő találkozás-epizódok
során könyörtelenül tudatosítja, mennyivel frappánsabb volt mindez
rövidfilm-formában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 9 átlag: 4.89 |
|
|
|
|