|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDA lökött tesóKránicz Bence
Our
Idiot Brother – amerikai, 2011. Rendezte: Jesse Peretz.
Szereplők: Paul Rudd, Elizabeth Banks, Zooey Deschanel. Forgalmazó: Fantasy
Film. 90 perc.
A „bölcs
vadember” típuskaraktere felettébb jól jön, ha a felszínes emberi kapcsolatokat
vagy abszurd társadalmi konvenciókat bírálnák a filmesek. A lökött tesó címszereplője is Kaspar Hauser örököse: a légynek sem
árt, de őszintesége, nyíltsága, alakoskodást és hamisságot nem tűrő jelenléte
folytán mégis terhessé válik környezete számára. Ned azért kerül börtönbe, mert
jóhiszeműen füvet ad el egy rendőrnek. Szabadulása után édesanyjához költözik,
majd sorban összevész a szeretteivel, hiszen saját élethazugságaikra, kisstílűségükre
ébreszti rá a napi mókuskerékben vergődő rokonokat.
A
főhőst a sorozatszerepei után Judd Apatow komikusi köréhez csatlakozó,
legújabban Hangyaként a Marvel szuperhőselitjébe is felvételt nyert Paul Rudd
játssza, rokonszenves egyszerűséggel, mellőzve a ripacskodást. Figuráját
izgalmasabbá teszi, hogy nehéz eldönteni, Nedet csupán az önsegélyező
könyvekben fennen hangoztatott „pozitív gondolkodás” vezeti, vagy netán enyhén
autista, a lényegen – a testvérek álságos viszonyain, folytathatatlan rutinján
– azonban ez nem változtat. Rudd körül az amerikai indie film fősodrából
merített szereplőgárda vonul fel, az angyali Zooey Deschaneltől a Városfejlesztési osztályból dobbantó
Adam Scottig, a társulat pedig a meglepetéseket nem tartogató sztorit is
kellemesen élvezhetővé teszi.
A
film ugyanakkor jó példa rá, milyen kiszámíthatóvá és izgalommentessé váltak a
könnyűsúlyú sztárokat felvonultató, Sundance-kompatibilis, keserédes családi
dramedyk. A rendező, Jesse Peretz első filmje, a First Love, Last Rites Ian McEwan-adaptációja még bátran merte
folytatni a kilencvenes évek amerikai művészfilmjének Gus Van Sant- vagy Hal
Hartley-féle melodrámai megközelítését. A
lökött tesó se rossz, de efféle bátorság, vagy akár csak egy pici
fésületlenség és szenvedély fájóan hiányzik belőle.
Extrák:
Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 9 átlag: 7.78 |
|
|
|
|