|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1980/június
|
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
 |
|
 |
|
|
|
|
MoziAz utolsó emberigRoboz Gábor
Blood Father – amerikai,
2016. Rendezte: Jean-François Richet. Írta: Peter Craig és Andrea Berloff. Kép:
Robert Gantz. Zene: Sven Faulconer. Szereplők: Mel Gibson (John Link), Erin
Moriarty (Lydia), William H. Macy (Kirby), Diego Luna (Jonah). Gyártó: Wild
Bunch. Forgalmazó: ADS Service Kft. Szinkronizált.
88 perc.
Manapság
már nem megy eseményszámba, ha újabb őszülő amerikai mozisztár hősködik egy
akciófilmben, különösen, ha az illető ezzel a műfajjal futott be. Mel Gibsonnak
a Börtönregény után megint időszerű
volt egy keményfiú-főszerep, és Jean-François
Richet ideális jelölt volt a rendezői posztra, a francia iparos húszéves
karrierje során készített kétrészes gengszterfilm-eposzt (Halálos közellenség) és idétlen nyári vígjátékot (Egy őrült pillanat) egyaránt. A helyszín
ezúttal is a poros új-mexikói határvidék, de a mostani történet főhőse egy
visszavonult ex-bűnöző: a minden szempontból kudarcot vallott férfival felveszi
a kapcsolatot évek óta nem látott kamaszlánya, aki magára haragított egy csapat
drogkereskedőt, így együtt lesznek kénytelenek menekülni.
A forgatókönyvet az
adaptálásban rutinos Peter Craig írta (Andrea Berloff-fal) saját regénye
alapján, és érezhetően az a belátás munkált a háttérben, hogy a gyakori
helyszínváltásokra épülő hajszasztorit a főhősök viszonyának árnyalásával lehet
valamelyest feldobni. Ez sikerült is: az alkotók a nyafogós csitri kliséjének
újrahasznosítása helyett strapabíró és időnként pimasz lányt raktak az apa
mellé, (fekete) humorral átszínezett kapcsolatuk a film motorja. A rendező
egyébként nem diktál eszelős tempót, és a túlzásoktól ugyanúgy megkíméli a
közönséget, ahogy az emlékezetes akciójelenetektől, így bármennyire is jó
Gibson és szórakoztató ez a bő
nyolcvan perc, Az utolsó emberig címről
a magyar nézőknek valószínűleg továbbra is inkább a Walter Hill-mozi fog
beugrani.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1 átlag: 6 |
 |
|
|
|
