KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar krimi

Halj már meg!

A mozdony füstje

Vajda Judit

Kamondi Zoltán posztumusz alkotása újabb példa rá, hogy a szerzői kézjegy hiánya nem tesz jót a magyar bűnügyi filmnek.

 

Úgy tűnik, a magyar film mostanság az eddigi vígjátékok helyett a bűnügyi filmben akarja megtalálni – vagy újrafogalmazni – magát. Gyors egymásutánban négy hazai bűnfilmet is bemutattak – ezek közül (Kút, A martfűi rém, Cop Mortem) a legutóbbi a Halj már meg!

Kamondi Zoltánnak kilenc hónappal a halála után mozikba került (így kollégái által befejezett) alkotása egy özvegyasszony története, aki mozdonyvezető férje halálát követően rögtön három sötét titokra is rájön az elhunyt múltjával kapcsolatban: a férfinak volt egy másik nő is az életében, aki ráadásul egy lányt is szült neki, közös életüket pedig műkincscsempészetből finanszírozta. Amikor az is kiderül, hogy az elhalálozott hitves utolsó akciójával átverte üzleti partnereit, bajba sodorva ezzel az (egyelőre még) élő hozzátartozókat, a két, pontosabban három nő a kezdeti ellenszenv után összefog, hogy együtt oldják meg és éljék túl az örökül hagyott életveszélyes zűrt; illetve ketten közülük (Pócsné, a hivatalos özvegy és Vali, a kamaszlány) arra is kíváncsiak, mégis ki a fene volt valójában, akit szerettek.

Miközben az imént felsorolt célok első fele egyértelműen a bűnügyi film irányába tolná a művet, addig a második a melodráma csíráját hordozza magában – és végül utóbbi győzedelmeskedik. A tematika mellett pedig a rengeteg flashback és látomás az, ami nemcsak bántóan rátelepszik, de egyúttal krimi/fekete komédia helyett melodrámát farag a filmből. A bűnügyi vonalba felsorakozó jelenetek a mű legkevésbé sikerült részei, és további gondot okoz az is, hogy a forgatókönyvnek csak viszonylag kései pontján derül ki, hogy az alkotást fekete komédiának szánták. A flashbackek között van ugyan néhány jelenet, amely tartogat némi feszültséget és suspense-t, de alapvetően a főhősnőnek a férjéhez való viszonyát illusztrálják. Az ebben rejlő melodráma viszont azért nem tud kibontakozni, mert a karakterek közül nincs kivel azonosulni.

A közelmúltban bemutatott magyar bűnfilmek közül a Kút is melodramatikus volt, de ott sokkal erősebb volt a sztori, és jobban kibontották a jellemeket. További hasonlóság a két mű között, hogy mindkettőben van egy-egy karikatúraszerű, elrajzolt figura, aki kommentálja a történteket (a Kútban a kacska kezű kutassegéd, itt a Pócsné látomásaiban megjelenő hithű kommunista anyós), de míg Gigor Attila alkotásában ennek a karakternek a jelenléte elmélyítette a cselekményt, addig a Halj már meg!-ben kifejezetten nevetségessé válik tőle (az „Anyuka” alakját még a zseniális Csákányi Eszter sem tudja megmenteni). Kaotikusságával Kamondi műve a szintén fekete komédiában és bűnügyekben (is) utazó Liza, a rókatündért is megidézi, de itt is ugyanaz mondható el, mint a Kút esetében: ami ott működik, az a Halj már meg!-ben nem. A sok-sok szertelen elem a Lizában egy irányba hajtotta a filmet, itt ellenben szétesik miatta az egész.

Ezen összevetések alapján levonható a következtetés, hogy az erős szerzői kézjegyek megléte volt, ami a Kút című filmet és a Lizát működőképessé tette, és ami sajnos a Halj már meg!-ből hiányzik. Miközben a közelmúltbeli magyar vígjátékoknál úgy tűnik, épp az erős műfajiság, gyenge szerzőiség hozott eredményt (Csak szex és más semmi, Swing, Megdönteni Hajnal Tímeát), addig a hazai bűnfilmeknél a jelek szerint pont ennek a fordítottja az, ami sikeres lehet (a Halj már meg!-en kívül a legjobb (ellen)példa erre a B-filmes zsánerelemekből építkező – és elbukó – Cop Mortem).

Kamondi halála viszont eleve lehetetlenné tette, hogy posztumusz átmentsék a stílusát. A korai műveivel (Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz, Kísértések) a magyar misztikusok közé felsorakozó, legutóbbi, közel tíz évvel ezelőtti munkájával, a Dolinával pedig a kelet-európai rögvalóságról mesélő alkotó ráadásul soha még csak hasonló filmet sem készített, mint a Halj már meg!, így az életművét lezárni vágyó munkatársak nem voltak könnyű helyzetben, ami meg is látszik a végeredményen. Pedig a koncepció jó lett volna: a mű ugyanis arra erősít rá, hogy mennyire nem ismerjük az élettársunkat – a témának a bűnügyi vonalba helyezésével azt állítja, hogy mindez szinte felér egy bűnténnyel. Nagy kár, hogy már sohasem tudhatjuk meg, mit is gondolt erről valójában Kamondi Zoltán.

 

HALJ MÁR MEG! – magyar, 2016. Rendezte: Kamondi Zoltán. Írta: Márton László és Kamondi Zoltán. Kép: Medvigy Gábor. Vágó: Rumbold László. Producer: Tőzsér Attila és Ferenczy Gábor. Szereplők: Kováts Adél (Pócsné), Ónodi Eszter (Marcsi), Pájer Alma Virág (Vali), Hegedűs D. Géza (Kövér), Csákányi Eszter (Erzsi), Cserhalmi György (Pócs). Gyártó: FocusFox Stúdió. Forgalmazó: Big Bang Média Kft. 106 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 23-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13019