|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziArthur király: kard legendájaKránicz Bence
(King Arthur: Legend of
the Sword) – amerikai-ausztrál, 2017. Rendezte: Guy Ritchie.
Írta: Guy Ritchie,
Joby Harold,
Lionel Wigram.
Kép: John Mathieson.
Szereplők: Charlie Hunnam (Arthur király), Eric Bana
(Uther Pendragon), Jude Law (Vortigern), Djimon Hounsou (Sir Bedivere). Gyártó: Safehouse Pictures.
Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
126 perc.
A Brexit árnyékában a megtépázott
brit nemzettudatra igencsak ráfér egy erőtől duzzadó, térhatású adaptáció az
Arthur-legendából, pláne, hogy a legutóbbi moziváltozat, amely felvonultatta a
kerekasztal lovagjait, éppen a bevándorlók által épített Anglia mára kissé
kínossá vált képét mutatta. Az Antoine Fuqua rendezte, realisztikus
középkor-ábrázolásra törekvő Arthur
király és a friss verzió között jobbára csak az Asylum vonatkozó
trashfilmjét és a legendát óvatosan kerülgető, elhasalt produkciókat (Az utolsó légió, A varázslótanonc) jegyezhettünk fel, Guy Ritchie fantasybe oltott
lovagregénye így végre megadhatja a királynak, ami jár neki.
Ritchie időközben
Hollywood megbízható iparosává érett, egykori felségterületét, a kelet-londoni
kisgengszterek kedélyes szemétdombját hátrahagyva százmilliós produkciókért
felel. Mi több, nagyszabású bérmunkái többnyire jól sikerültek (különösen az
első Sherlock Holmes és Az U.N.C.L.E. embere), és A kard legendájával sem okoz csalódást.
Ezúttal némi korszak- és műfajváltás árán visszatér a régi környékre: a
bordélyban felnőtt Arthur és cimborái épp olyan ízesen és klipes vágások
közepette sztorizgatnak, mint egykor a Török és társaik. Kemény öklű hősünk meg
is elégedne a kispályával, de el kell foglalnia az őt megillető trónt – ebben a
lendületesen elmesélt, a széttartó stíluselemeket magabiztosan összeforrasztó,
szuperhősösre fazonírozott Arthur-mondában nem nehéz a szintet lépett rendező
karriertörténetét látni, aki szájszagú megélhetési bűnözők helyett immár nagyra
hivatott férfiak fantasztikus hőstetteivel foglalkozik. Kezében az Excalibur
digitális marsallbottá válik, amellyel szétcsap a gonoszkodó főurak között,
körmönfont varázsigék helyett a kedvenc négybetűs szavait vágva ellenfelei
képébe. Végül mindenki megkapja, amiért jött: a britek a felpumpált
eredetmítoszt, a multiplex-közönség az élethű harci elefántokat, a régi
Ritchie-rajongók pedig némi kelet-londoni tájszólást.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 7.5 |
|
|
|
|