|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFekete köpenySchubert Gusztáv
A jó pap holtig tanul. A rossz még azon is túl. Nem csoda hát, ha a hittérítő szelleme folyton visszatér. És ahol tud segít. Ezúttal a napkirály századában, valahol a kanadai ősvadonban. National Geographic olvasóknak tiszta élvezet; indiánoknak és kisdiákoknak kevésbé. A „fekete köpeny” nekik csakis rosszat jelent. Egyformaságot, vakfegyelmet. A misszió hittérítője legalább megláthatta végül, miféle portékával házalt a jobb sorsra hivatott paraguayi índiók között, nyomában hamarosan ott sereglenek a fehér fejvadászok. Fagyosabb rendtársa is végigstációzza a vadonbéli keserveket, jóban-rosszban együtt néhány nemes vademberrel, de mindhiába: nem nő ki a szimpátiája. Történhet bármi, vak elszántsággal csábítgatja igazhitre a „vadakat”. No, és a mennyországban van dohány, lesznek asszonyok? – tudakolják a bennszülöttek. Mit képzelnek? – hüledezik Fekete Köpeny –, hát nem elég, hogy együtt lehetnek a Mennyei Atyával? A buja indiánok a sastolluk alatt somolyognak, akkor inkább Manitou istenasszony.
Hepiend nincs? De van. A búsképű papocska végre megkeresztelhet egy influenzától megtizedelt törzset. Hogy aztán a megszelídített huron népet utóbb lemészárolják a vadnak és erősnek megmaradt irokézek? Hát istenem, szabály az szabály, csak a halott indián a jó indián.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1306 átlag: 5.42 |
|
|
|
|