KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Égigérő fű

Kovács Patrik

Magyar, 1979. Rendezte: Palásthy György. Szereplők: ifj. Hintsch György, Máriáss József, Ujlaki Dénes. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóság. 80 perc.

 

Néhány bátortalan próbálkozást leszámítva a rendszerváltozás után nem születtek kísérletek a patinás múltú honi ifjúsági film reaktiválására. A műfaj iránt érdeklődőknek ezért a dicső aranykor – a hetvenes és nyolcvanas dekád – bő terméséből kell szemezgetniük. Erre nyújt remek alkalmat az Égigérő fű, Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényének adaptációja. Palásthy György munkájának középpontjában az élénk fantáziájú kisfiú, Misu (ifj. Hintsch György) áll, aki nagybátyja (Máriáss József) lakóhelyén, a budapesti bérházban tölti vakációját. Unalmát elűzendő nagyszabású tervet eszel ki: úgy akar tisztelegni szomszédjuk, a fél évszázados parkőri szolgálatból nyugdíjba vonuló Poldi bácsi (Rajz János) előtt, hogy zöld gyepet telepít az udvar keramitkockái helyébe. A kivitelezésbe a környék jellegzetes figurái is bekapcsolódnak, s a vállalkozás hamar közösségi szeretetmisszióvá alakul.

Palásthy a zsáner specialistája, s cselekményépítésén érződik is a felhalmozott rutin. Mérnöki alapossággal kidekázott fordulatok elegyednek a hol naivan bájos, hol kissé negédes (ám sosem tolakodó) humorral. Jóllehet az Égigérő fű históriája nem rugaszkodik messze a valóság talajától, a rendező – a mesei fantasztikumot hangsúlyozandó – néhány mozzanatot mégis látványosan stilizál. Ilyen az elrabolt „aranyhajú tündér” utáni képzeletbeli hajsza a nyitányban, vagy a miliő bizonyos visszatérő elemeinek (a felkelő és lenyugvó napnak, a ház felett szálló madaraknak) animációs formában történő megvalósítása. Az előbbit már csak a televíziós esztétika kötöttségei miatt is zavaró ügyetlenségek tarkítják, az utóbbi pedig felesleges vizuális blikkfang, s mindkét megoldás élesen eltér a film földhözragadtabb képi stílusától. Igaz ugyanakkor, hogy Palásthy néha a humor révén is kilép az Égigérő fű szűkebb stilisztikai tartományából, és ez kifejezetten jól sül el – gondolok itt az Oszkár (Ujlaki Dénes) és idős édesanyja (Dajka Margit) labirintusszerű otthonában játszódó epizódra, mely már-már szürrealista árnyalattal festi meg a film szövetét.

Habár a kollektív célok fontosságáról szóló történet akár az elvtársi szolidaritás (vagy tágabban: a szocialista állameszmény) himnuszaként is értelmezhető, a film olykor óvatos rendszerkritikát is megfogalmaz (például a hivatalbéli sorban állás jelenetében, mely ragyogóan illusztrálja a kádári pangás betonszürke mindennapjait). E sokrétűség az Égigérő fű időtálló mivoltát bizonyítja, akárcsak az, hogy képes hidat verni több generáció közé: a mai negyveneseket felülteti a nosztalgia hullámvasútjára, gyermekeiket pedig szinte észrevétlenül nemesíti és pallérozza.

Extrák: Ha én felnőtt volnék… – Szoboszlay Péter Janikovszky Éva írása nyomán animációs rövidfilmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13402