|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDÉgigérő fűKovács Patrik
Magyar, 1979. Rendezte:
Palásthy György. Szereplők: ifj. Hintsch György, Máriáss József, Ujlaki Dénes.
Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóság. 80 perc.
Néhány bátortalan
próbálkozást leszámítva a rendszerváltozás után nem születtek kísérletek a
patinás múltú honi ifjúsági film reaktiválására. A műfaj iránt érdeklődőknek
ezért a dicső aranykor – a hetvenes és nyolcvanas dekád – bő terméséből kell szemezgetniük.
Erre nyújt remek alkalmat az Égigérő fű,
Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál
című regényének adaptációja. Palásthy György munkájának középpontjában az élénk
fantáziájú kisfiú, Misu (ifj. Hintsch György) áll, aki nagybátyja (Máriáss József)
lakóhelyén, a budapesti bérházban tölti vakációját. Unalmát elűzendő
nagyszabású tervet eszel ki: úgy akar tisztelegni szomszédjuk, a fél évszázados
parkőri szolgálatból nyugdíjba vonuló Poldi bácsi (Rajz János) előtt, hogy zöld
gyepet telepít az udvar keramitkockái helyébe. A kivitelezésbe a környék
jellegzetes figurái is bekapcsolódnak, s a vállalkozás hamar közösségi
szeretetmisszióvá alakul.
Palásthy a zsáner
specialistája, s cselekményépítésén érződik is a felhalmozott rutin. Mérnöki
alapossággal kidekázott fordulatok elegyednek a hol naivan bájos, hol kissé
negédes (ám sosem tolakodó) humorral. Jóllehet az Égigérő fű históriája nem rugaszkodik messze a valóság talajától, a
rendező – a mesei fantasztikumot hangsúlyozandó – néhány mozzanatot mégis látványosan
stilizál. Ilyen az elrabolt „aranyhajú tündér” utáni képzeletbeli hajsza a
nyitányban, vagy a miliő bizonyos visszatérő elemeinek (a felkelő és lenyugvó
napnak, a ház felett szálló madaraknak) animációs formában történő
megvalósítása. Az előbbit már csak a televíziós esztétika kötöttségei miatt is
zavaró ügyetlenségek tarkítják, az utóbbi pedig felesleges vizuális blikkfang,
s mindkét megoldás élesen eltér a film földhözragadtabb képi stílusától. Igaz
ugyanakkor, hogy Palásthy néha a humor révén is kilép az Égigérő fű szűkebb stilisztikai tartományából, és ez kifejezetten
jól sül el – gondolok itt az Oszkár (Ujlaki Dénes) és idős édesanyja (Dajka
Margit) labirintusszerű otthonában játszódó epizódra, mely már-már szürrealista
árnyalattal festi meg a film szövetét.
Habár a kollektív célok
fontosságáról szóló történet akár az elvtársi szolidaritás (vagy tágabban: a
szocialista állameszmény) himnuszaként is értelmezhető, a film olykor óvatos
rendszerkritikát is megfogalmaz (például a hivatalbéli sorban állás
jelenetében, mely ragyogóan illusztrálja a kádári pangás betonszürke
mindennapjait). E sokrétűség az Égigérő
fű időtálló mivoltát bizonyítja, akárcsak az, hogy képes hidat verni több
generáció közé: a mai negyveneseket felülteti a nosztalgia hullámvasútjára,
gyermekeiket pedig szinte észrevétlenül nemesíti és pallérozza.
Extrák: Ha én felnőtt volnék…
– Szoboszlay Péter Janikovszky Éva írása nyomán animációs rövidfilmje.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 7 |
|
|
|
|