|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziHHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívjákBenke Attila
HHhH – amerikai-angol-belga-francia, 2017. Rendező: Cédric Jimenez. Írta: Laurent Binet, Cédric Jimenez, David Farr. Kép: Laurent Tangy. Szereplők: Jason Clarke (Heydrich), Rosamund Pike (Lina), Stephen Graham (Himmler), Jack O’Connell (Kubiš), Mia Wasikowska (Anna). Gyártó: Adama Pictures / Légende Films. Forgalmazó: Big Bang Media Kft. Szinkronizált. 120 perc. A második világháború egy-egy drámai
eseményét a tengelyhatalmak szemszögéből bemutatni veszélyes feladat, a Sztálingrádnak (1993) vagy A bukásnak (2004) mégis sikerült úgy
megtört emberi lényként ábrázolnia a németeket, nácikat, hogy közben ne oldozza
fel őket bűneik alól. Cédric Jimenez is erre tett kísérletet a HHhH-val, melyben a rettegett SS-vezér,
a megszállt Csehország kegyetlen helytartója, Reinhard Heydrich emberi oldalát
kellene megismernünk.
A HHhH Laurent Binet azonos című szubjektív, de hiteles
dokumentumokra alapozott történelmi regényét követi. (A Heydrich elleni
merényletről 2016-ban már készült egy film, Sean Ellis Anthropoid-ja.) A mű párhuzamosan mutatja be a haditengerészből
náci vezetővé váló Heydrich ténykedését, és az ellene merényletet elkövető cseh
Jan Kubiš és a szlovák Jozef Gabčík felkészülését az 1942 májusában végrehajtott
Anthropoid-hadműveletre. Így a HHhH
nem a „mi történt?”, hanem a „hogyan?” és a „miért?” kérdések miatt lehetne
izgalmas. Ám a film megmarad felszínes – bár expresszív-drámai stílusa miatt
hatásos – háborús thrillernek. Habár Cédric Jimenez már a film elején is
erőlködve bizonygatja, hogy a helytartóként rendkívül brutális Reinhard
Heydrich amúgy remek családapa, de a szadista gonosztevő képét nem képes
árnyalni. A legérdekesebb jelenet egyértelműen Heydrich haláltusája, ilyen
érzékletesen és kreatívan kevesen tudták ábrázolni az elmúlást: eleinte furcsa
színek, majd képi torzítások, végül lassú elsötétedés jelzik, hogy a
legyőzhetetlennek hitt gonosz is halandó. Ráadásul Heydrich mellett a két
cseh/szlovák ellenállót sem sikerült kellőképp izgalmassá tenni, jóllehet, a
nácik ellen folytatott elkeseredett, végső küzdelmük minden filmes túlzás
ellenére igen drámai. Kár, hogy a HHhH
inkább sokkoló akciójelenetei miatt hatásos, egyszer élvezhető történelmi
kalandfilm, és nem emlékezetes dráma, ami valójában lenni szeretett volna.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|