|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziThelmaRoboz Gábor
Thelma – norvég, 2017. Rendezte: Joachim Trier. Írta:
Joachim Trier és Eskil Vogt. Kép: Jakob Ihre. Zene: Ola Flottum. Szereplők:
Eili Harboe (Thelma), Kaya Wilkins (Anja), Henrik Rafelsen (Trond), Ellen
Dorrit Petersen (Unni). Gyártó: Memento Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 116 perc.
Napjaink külföldön is jegyzett norvég rendezői közül
eddig igazán csak Bent Hamernek sikerült karakteres szerzői életművet
felépítenie, és bár Joachim Trier került hozzá a legközelebb, a Szerzőkkel
befutott alkotó eddigi munkásságából egyelőre hiányzik a vezérfonal. A
helyzeten friss filmje sem változtat, sőt: az angol nyelven forgatott Hétköznapi
titkaink után újra hazai pályán készített munkájával jócskán meglepi
azokat, akik már elkönyvelték a kétezres évek dán drámaiparosai rokonának.
Trier első női főhőse egy vidéki családból származó
lány, aki egyetemi tanulmányai megkezdéséhez felköltözik a fővárosba, egyúttal
kicsusszan keresztény szülei szorításából. A gátlásos Thelma lassan elkezd felzárkózni
a kortársaihoz, néha azonban epilepszia-szerű rohamok törnek rá, és ismét
igénybe veszi különleges képességét, amivel már gyerekkorában is tragédiát
okozott. A rendező idei filmjében nem pusztán megválik a korábban olyan finoman
használt formai eszközöktől (mint a „mi lett volna, ha” képsorok és az irodalmi
igényű narráció), de nagy lépést tesz a fantasztikum irányába, mintha csak most
akarna szélesebb közönség felé nyitni. Azonban az állandó alkotótárs Eskil
Vogttal írt coming-of-age sztoriból rövid
időn belül kiderül, hogy nem éppen a feszes cselekménybonyolítás érdekli őket,
és a központi zsánerelemnek is inkább csak metaforikus funkciót szánnak.
Művészfilmes érzékenységük pedig nem hat megtermékenyítően: a Thelma a
két szék között a pad alá esés iskolapéldája, ráadásul nem egyszerűen
frusztráló élmény – a Carrie felől nézve még kínos is.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|