KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Thelma

Roboz Gábor

Thelma – norvég, 2017. Rendezte: Joachim Trier. Írta: Joachim Trier és Eskil Vogt. Kép: Jakob Ihre. Zene: Ola Flottum. Szereplők: Eili Harboe (Thelma), Kaya Wilkins (Anja), Henrik Rafelsen (Trond), Ellen Dorrit Petersen (Unni). Gyártó: Memento Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 116 perc.

 

Napjaink külföldön is jegyzett norvég rendezői közül eddig igazán csak Bent Hamernek sikerült karakteres szerzői életművet felépítenie, és bár Joachim Trier került hozzá a legközelebb, a Szerzőkkel befutott alkotó eddigi munkásságából egyelőre hiányzik a vezérfonal. A helyzeten friss filmje sem változtat, sőt: az angol nyelven forgatott Hétköznapi titkaink után újra hazai pályán készített munkájával jócskán meglepi azokat, akik már elkönyvelték a kétezres évek dán drámaiparosai rokonának.

Trier első női főhőse egy vidéki családból származó lány, aki egyetemi tanulmányai megkezdéséhez felköltözik a fővárosba, egyúttal kicsusszan keresztény szülei szorításából. A gátlásos Thelma lassan elkezd felzárkózni a kortársaihoz, néha azonban epilepszia-szerű rohamok törnek rá, és ismét igénybe veszi különleges képességét, amivel már gyerekkorában is tragédiát okozott. A rendező idei filmjében nem pusztán megválik a korábban olyan finoman használt formai eszközöktől (mint a „mi lett volna, ha” képsorok és az irodalmi igényű narráció), de nagy lépést tesz a fantasztikum irányába, mintha csak most akarna szélesebb közönség felé nyitni. Azonban az állandó alkotótárs Eskil Vogttal írt coming-of-age sztoriból rövid időn belül kiderül, hogy nem éppen a feszes cselekménybonyolítás érdekli őket, és a központi zsánerelemnek is inkább csak metaforikus funkciót szánnak. Művészfilmes érzékenységük pedig nem hat megtermékenyítően: a Thelma a két szék között a pad alá esés iskolapéldája, ráadásul nem egyszerűen frusztráló élmény – a Carrie felől nézve még kínos is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13562