|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDBővérű nővérekKovács Patrik
The Little Hours –
amerikai–kanadai, 2017. Rendezte: Jeff Baena. Szereplők: Alison Brie, Dave
Franco, Kate Micucci. Forgalmazó: Bontonfilm. 90 perc.
Boccaccio beájulna: a Bővérű nővérek című komédia a Dekameron egyik rövid elbeszélésének
kötetlen és szabados adaptációja, ráadásul korábbi társdarabjaival (Szűzlányok ajándéka, Király!) egyetemben pusztán művi
díszletként használja a középkori miliőt. Olyan elidegenített közegként,
melyben ügyetlenül csetlenek-botlanak a nagyon is modern, korunkbeli hősök.
Jeff Baena direktor ennek megfelelően messzire rugaszkodik az itáliai mester
novellisztikájától: a kalandvágyó szolgálófiú (Dave Franco) és a szexuálisan
túlfűtött apácák (Alison Brie, Aubrey Plaza és Kate Micucci) pajzán macska-egér
harcát vulgáris nyelvezettel és merész altesti poénokkal igyekszik intim
közelségbe hozni, s természetesen nem úszhatjuk meg a rigorózus egyháziakat
pellengérre állító csúfondáros élcelődést sem.
Ám míg utóbbi semmi
újdonsággal nem szolgál a harcedzett nézőnek, addig előbbiek képtelenek
elleplezni a forgatókönyvet jellemző súlyos problémákat. Ugyanis az eredeti
Boccaccio-novella, bármily bájos és szórakoztató is, egymagában nem tudná
kitölteni a nagyjátékfilmes kereteket, a szkriptet is jegyző Baena pedig
megspórolta a fáradságot, hogy betömje a cselekményben éktelenkedő hézagokat. E
terhet színészeire hárította, akiknek bizonyos szituációkat önállóan kellett kitalálniuk,
nem is szólva számos improvizált dialógusról. A végeredmény pedig lelombozó:
míg a rendező ügyesen építi az expozíciót és fegyelmezetten érleli a
konfliktust, addig a bonyodalmak beköszönte egészen új helyzetet szül. A
második játékrésztől kezdve a hanyagul összeillesztett jelenetek ragasztóanyaga
immáron a vak spontaneitás, s annyi képtelen ötlet (a nővérek növényi drogot
fogyasztanak, egy erdei boszorkányrituálé közepébe csöppennek, s végül ujjat
húznak a látogatóba érkező püspökkel) követi egymást, hogy úgy tetszhet, a
ledér szerelmeseket mégiscsak révbe juttató végjáték is csak egy közülük.
Egyedül színészfronton
nem okoz csalódást a Bővérű nővérek:
a bárdolatlan Fernanda nővért alakító Aubrey Plaza és az egzaltált, de jóravaló
Tommasso atyát – a mozi egyetlen rétegzett karakterét – megformáló John C.
Reilly egyaránt brillíroznak. Egyéb erényekkel viszont sajnos nem büszkélkedhet
Baena hígvelejű szexkomédiája. Boccaccio ennél többet érdemelne.
Extrák: Interjúk és bakiparádé.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|