|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziA szabadság ötven árnyalataFekete Tamás
Fifty
Shades Freed – amerikai, 2018. Rendezte: James Foley. Írta: E. L. James
regényéből Niall Leonard. Kép: John Schwartzman. Zene: Danny Elfman. Szereplők:
Dakota Johnson (Ana), Jamie Dornan (Christian), Eric Johnson (Hyde), Kim
Basinger (Elena), Luke Grimes (Elliot). Gyártó: Perfect World Pictures /
Michael De Luca Productions. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 106 perc.
Befejező
részéhez érkezett az Ötven árnyalat-trilógia,
amelynél több megvetést és lesajnálást valószínűleg egyetlen hollywoodi
franchise sem érdemelt ki az elmúlt években – az írónőn kívül talán még a
közreműködők is pironkodnak, ha szóba kerül részvételük. Az első részt jegyző
Sam Taylor-Wood távozása után az elsősorban thrillereket jegyző James Foley
került a rendezői székbe, aki a második és a harmadik részt egyszerre forgatta
le, így a két film között jóval erősebb a kapocs is, mind tartalmi, mind
stiláris szempontból.
Talán
még a legnagyobb rajongók is kénytelenek beismerni, hogy E. L. James regényének
egyetlen igazán érdekes vonatkozása a szado-mazo kapcsolat szerepeltetése, ám
ahogy ennek problematikussága szinte egy csapásra megoldódik hőseink között,
történetük végképp nem lesz semmivel sem több, mint egy felettébb hosszan és
érdektelenül elmesélt lányregény – hiába kerülnek elő korábbi szeretők, vagy
épp a szexualitás fortélyait egykor kitanító illető. Így aztán a záró két film
sem lesz több egy négy órán keresztül tartó civakodásnál, és ostoba
vádaskodásokkal tarkított féltékenységi jelenetek már-már szabadon variálható
füzéreinél, amelyek közé időnként egy-egy érzékinek szánt erotikus jelenet
ékelődik, ám a merészként hirdetett szándék ellenére olyan visszafogott és
szemérmes ábrázolással, ami már a 80-as években is megmosolyogtatóan
konzervatívnak számított volna. A lényegében melodrámai eseménysort a szexuális
izgalom ábrázolása mellett a thriller feszültségével is megpróbálják dúsítani a
készítők, és a zsánerben évtizedek óta dolgozó Foley szerződtetését is
nyilvánvalóan ez indokolta elsősorban, ám az előző filmben már ügyetlenül
felvezetett cselekményszálak teljességgel nélkülözik a műfaj alapvető
szükségleteit is, miközben olyan idegenül és véletlenszerűen lógnak ki a film
szövetéből, mint a szerpentinek egy estélyi ruhán.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|