|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziMerülés a szerelembeRoboz Gábor
Submergence –
német-francia-spanyol-amerikai, 2017. Rendezte: Wim Wenders. Írta: J. M.
Ledgard regénye alapján Erin Dignam. Kép: Benoît Debie. Zene: Fernando
Velázquez. Szereplők: Alicia Vikander (Danielle), James McAvoy (James),
Alexander Siddig (Dr. Shadid), Celyn Jones (Thumbs). Gyártó: Backup Media.
Forgalmazó: ADS Service Kft. Szinkronizált.
112 perc.
Hiába változatlanul aktív bő harminc évvel
csúcskorszaka után is, Wim Wenders az elmúlt évtizedben leginkább csak más
művészekről forgatott dokumentumfilmjeivel – Pina, A Föld sója – ért el
sikereket, a játékfilmezés a jelek szerint már kevéssé foglalkoztatja, és
legutóbbi egészestése csak megerősíti ezt a feltevést. A külföldön tavaly
bemutatott Merülés a szerelembe az eredetileg tényfeltáró újságíróként
dolgozó, skót J. M. Ledgard regényéből készült (akit az ínyenc magyar olvasók
az érzelmekben és utalásokban egyaránt gazdag Zsiráf című regényéről
ismerhetnek), és bár percek alatt egyértelművé teszi, milyen filmre
számíthatunk, tartogat egy egészen másfajta meglepetést.
A rendező sokadik adaptációjának főhősei a
Grönlandi-tengeren dolgozó biomatematikus Danielle, aki szakmailag gyümölcsöző,
de életveszélyes merülésre készül a tengerfenékre, és James, az éppen
Szomáliában dolgozó kém, akit dzsihádista terroristák tartanak fogva egy
ablaktalan helyiségben. A nő és a férfi még az előző évben ismerkedett össze
egy tengerparti szállóban, és az idilli környezetben villámgyorsan kialakuló
románc mindkettejükben olyan emlékeket hagyott, amelyek még a külvilágtól
elzárva is kapaszkodót jelentenek számukra.
Jogosnak tűnik abból kiindulni, hogy egy Wenders
szintű veterán valahogy csak elboldogul egy széles közönségnek szánt szerelmi
melodrámával, a film mégis mintha egy remegő kezű pályakezdő munkája lenne.
Nézőként ritkán tapasztalhatjuk meg, hogy két sztár között ennyire nem működik
a kémia, a suta párbeszédekkel és trehány jelenetekkel felvázolt románc láttán
pedig nehéz nem arra gondolni, hogy az alkotók úgy voltak vele, elég két szép
színészt mozgatniuk szép hátterek előtt. A főhősök számára a játékidő
előrehaladtával a feszültség fokozódik, a nézőben viszont inkább a zavar, hogy
még ha bérmunkáról is van szó, egy ekkora szakmai rutinnal bíró rendező miért
nem tette bele legalább a minimumot.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|