|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziA belleville-i zsaruVarró Attila
Le
flic de Belleville – francia, 2018. Rendezte: Rachid Bouchareb. Írta: Marion
Doussot, Larry Gross és Rachid Bouchareb. Kép: Alain Duplantier. Zene: Éric
Neveux. Szereplők: Omar Sy (Baaba), Luis Guzman (Garcia), Biyouna (Zohra), Ériq
Ebouaney (Ladji), Diem Nguyen (Lin). Gyártó: Tessalit Productions / Davis
Films. Forgalmazó: Big Bang Média. Szinkronizált.
110 perc.
A belleville-i zsaru megszokottól ellenkező irányú remake-je, amely (látszólag) Eddie
Murphy sztárcsináló kultuszfilmjét igazítja francia szájízhez, A belleville-i zsaru halálos fegyvere 2.
– avagy állj, mert a mamám arab
címmel nem csupán közelebb állna a valósághoz és megspórolná a műsorújságoknak
a rövid szinopszist (alapszituáció, főhős, antagonisták, humoros mellékszál
kipipálva), de még a megcélzott műfajra is egyértelműen utalna. Omar Sy idei
multikulturális buddy movie-ja – a
bőséges hazai készlet helyett Bajkeverőtől
Balfácánig – a hollywoodi
zsaruverzióval próbálta tovább egyengetni a legnagyobb nemzeti sztár nemzetközi
karrierjét. A floridai helyszín, a hispano
színésztárs, a kínai barátnő és az orosz hússaláta találkozása a svédasztalnál
azonban nem szól másról, mint a sok évtizedes hazai komédia-hagyományok
ráerőszakolásáról a Beverly Hills-i zsarura,
amely annak idején nem csak Murphy géppuskaszájának és eleven dialógusainak
köszönhette időtálló sikerét, de annak az ellenállhatatlan pofátlanságnak is,
amellyel kifigurázta az „osztályok nélküli társadalom” amerikai önámítását.
A
veterán író-rendező Rachid Bouchareb éppen előző filmjében, a Két férfi a városban José
Giovanni-börtönballada kiváló amerikanizálásában (Two Men in Town) bizonyította, milyen pontosan és gazdagon
átültethető egy félévszázados banlieue-bűndráma
minden társadalmi zöngéjével együtt a kortárs Egyesült Államokba. A fordított
kísérlet tökéletes kudarca nem az alkotói tehetségtelenség példája, inkább azt
jelzi, hogy a gall filmipar szerint a nagyvilág kizárólag a
jellemkomikum-központú vígjátékaikra vevő, méghozzá minél sokszínűbb,
epizódikusabb és öntörvényűbb formában, hogy még a félanalfabéta pekingi
szakmunkástanulót is lekösse. Pedig a franciák mindig is lelkes mesterei voltak
az amerikai bűnmeséknek, az első James M. Cain adaptációtól (Az utolsó forduló) a sorra filmesített
Goodis-regényeken át a Halálos
szívdobbanásig – úgy tűnik, manapság Melville helyett csak Belleville-re
futja.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|