|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSleepers – Pokoli leckeCsejdy András
Hatvanas évek, New York, olasz szegénynegyed: négy kölyök éli vászonról ismert mindennapjait, szerény jutalom ellenében postáskodnak a helyi keresztapának, magánszorgalomból hébe-hóba rossz fát tesznek a tűzre, csajoznak, napoznak, kamaszok. A vietnami háborúból a gyászmiséket fogják fel, meg hogy a tévében középosztálybeli egyetemisták hőzöngnek, a templomi prédikációknál többet tanulnak Bobby atyától a flaszteros kosárpályán, és mivel otthonaikban macsóbunkó férfiak szíjjal tartanak rendet, inkább az utcán töltik el az időt. Aztán egy gutameleg délutánon brahiból és gondatlanságból kis híján embert ölnek, amiért, ha rettegve is, vállalniuk kell a következményt: javító-ne velő intézet, fél illetve egy év. A Törless vagy a Legyek ura azért hátborzongató, mert a bezártságban a rettenetet emberkezdemények viszik végbe. A Sleepers rehabilitációs központjában viszont a kisvagányok áldozatok: az erőszak és férfiasság jegyében az egyenrangúakkal csak-csak elboldogulnának, őreik ellen azonban védtelenek. Brutalitásból, megaláztatásból és kiszolgáltatottságból olyan csomagot kapnak ezek a gyerekek, amelyet egész életükben cipelniük kell. De a bosszúszomj makacs dolog: egy bő évtized múlva ketten közülük, csőretöltött, bőrzakós nehézfiúk, összefutnak a főgörény pederaszta kápóval, és üt és ver az igazság órája... „Missed opportunity”, hajtogatja Woody Allen az egyik klasszikusban. Elmellőzött lehetőség, kihagyott ziccer. Pedig sikerülhetett volna. Adott volt hozzá minden, álomszép költségvetés, testes irodalmi alapanyag, ritkaság számba menő sztárparádé, húsba vágó téma, emblematikus életközeg és izgalmas korszak. Csakhát Bary Levinson se nem Scorsese, se nem Coppola, de még csak nem is Ferrara. Azért Fóton vagy Tökölön levetíttetném.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1345 átlag: 5.44 |
|
|
|
|