|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA nagy hátraarcPolitzer Péter
A sport és kaland között az a különbség, hogy az előbbiben alig van rizikó. Veszteni ugyan lehet, de a hírnevet, pénzt és időt csak a profik sajnálják. A kalandor ennél többet kockáztat: életét teszi fel a szabadságért, szerelemért, vagy a mesés tudásért. A kalandfilmek mára szinte eltűntek a mozikból, sápadtarcúak és indiánok helyett baseballcsapatok küzdenek, a tudós régészek helyét pedig a kosárlabdázók vették át. A nagy hátraarc is sportfilm. Jerry Maguire (Tom Cruise) sportmenedzser, dollármilliókért adja-veszi Amerika – vagyis a világ – legnevesebb sportolóit. Mígnem egy éjszaka látomása támad és rádöbben, hogy harmincvalahány évesen lelketlen rabszolgakereskedővé vált, és csak egymás mellé írt nullákban gondolkozik ügyfeleikről. Kiáltványt szerkeszt hát, melyben felszólítja cégét és munkatársait: ügyfeleiket áru helyett tekintsék inkább a barátjuknak, hogy szívükkel és lelkükkel dolgozhassanak értük. Ezek után barátai – akik a főnökei – kirúgják saját vállalatából. Pár óra alatt elveszti ügyfeleit, pénzét és barátnőjét.
Ketten állnak mellé: a cég fiatal könyvelőnője, aki otthagyja érte a munkahelyét, és egy focista, akinek karrierje a mélyponton van. Új céget alapítanak, melynek jelmondata – Show me the money! – körülbelül annyit tesz, hogy ha adsz nekem pénzt, akkor minden rendben lesz. A film valóban így is alakul: a kudarcok, csalódások, baráti kézszorítások és rábeszélések, esküvők, elválások után Jerrynek sikerül végre 11 millió dollárért eladnia barátját.
Jerry élete a munkája, ha abban sikeres tud lenni, minden más problémáját képes megoldani. Sikeres pedig akkor lesz, ha elég pénzt tud felhajtani, a módszer azonban nem mindegy: szívvel és lélekkel. Ebben viszont nincs rizikó, csak az összeg lehet kevesebb. A sportfilm sem kockáztat, ezért nagyot mi sem nyerhetünk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1193 átlag: 5.59 |
|
|
|
|