|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk még2 és 1/2 kémSárközi Dezső
A 2 bites titkosügynök 17 tavaszias pillanata már a hetvenes években tovatűnt. A 4 bitesek, hála James Bondnak, az infantilizmusnak a nyolcvanas évekig húzták. A Super-Nintendo képességű, kb. 8 bites és 12 éves Dupla 0 kölyök (minden idők legfélelmetesebb teenager titkosügynöke) azonban már maga volt az interaktív szórakoztatóipar előszele – vagy három hétig az Uránia moziban.
Ezek után nem kétséges: Herbert Ross a mélyvízbe ugrott. A mélyen titkosügynökökről forgatott egy kínvigyor gyanúsat. Nem is egyről, rögtön kettőről, sőt „két és félről”, egy párról és gyermekéről. És lám, felvillan az indusztriális világ futurisztikus családképe: az igaz amerikai angoraetikett. Csak egyet tudok érteni a filmforgalmazó szinopszisában oly pontosan megfogalmazottakkal: „A mélyen titkosak – Jeff és Jane – hisznek a házasságban, a családi munkamegosztásban, a közös gyermeknevelésben és a házasélet örömeit is együtt élvezik..:’
De New Orleans veszélyes hely. A mélyen titkosügynököknek se idejük, se lehetőségük mélyeknek és titkosaknak lenni. Körülöttük sárgák, feketék, fehérek, kékre-zöldre vertek; színesek (ha nem azok lennének nem is látszanának). Peregnek az izgalmas és mulatságos történetek. Itt egy idétlen bankrablás, ott Muerte, a ravasz karibi rablógyilkos, amott pedig Paulina Novaček a cseh titkosrendőrség ügynöke garázdálkodik kísérleti robbanóanyaggal. A történet maga az ármány és jégverem, amibe a mélyen titkosak belekeverednek, majd a gyomtalanítás után Kuba felé indulnak – valószínűleg a békés cukornádültetvényekhez – „gyerekeket nevelni”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2919 átlag: 5.46 |
|
|
|
|