|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégJószomszédi iszonyDóka Péter
Ben Stillerre egy olyan filmben figyelt fel a világ, amelyben a nemi szervét randi előtt becsípte a sliccével, néhány jelenettel később pedig úgy vigyorgott a kamerába, hogy a saját spermája folyt a hajáról. A Farrelly-testvérek filmje, a Keresd a nőt! óta a néző valami különlegesen kretént és röhögtetőt vár Ben Stillertől a moziban. Amit most kap, az nevettető, jól kitalált iparosmunka – de nem az a fajta fekete humorral átitatott, alpáriságot sem nélkülöző komédia, amelynek közegében Ben Stiller lubickolni szokott. Danny DeVito kicentizett vígjátéka arról szól, hogyan készít ki egy öreg albérlő néni egy fiatal házaspárt, hogyan válik két szimpatikus fiatalember idegbeteg, mindenre elszánt tettestárssá. Ben Stiller partnere a történetben Drew Barrymore, aki időnként elhomályosítja a nem élete legjobb formáját hozó színészt. Stiller mintha nem találná a konvencionális vígjátékoz illő dikciót, játéka színtelenebb a szokottnál. Ezzel szemben Barrymore vérbő komikának bizonyul: vicces, hebrencs, és jól áll neki a hollywoodi színésznőknél szokatlan túlsúly.
A film lényege a folyamatos fokozás: a vénasszony egyre durvább módszerekkel próbálja kiborítani a fiatalokat, ők pedig egyre elszántabban és gátlástalanabbul vágnak vissza. A harc kellékei közé tartozik a megnyitott gázcsap, a halált hozó influenzavírus, a tőr és a szigonypuska. Legjobb pillanataiban a történet áthajol abszurdba. Stiller ilyenkor erőre kap: vicsorogva, hülye pofákat vágva vergődik a képtelenségek áradatában. Miután DeVito és csapata minden ziccert lecsapott, még búcsúzóul csavarint egyet a sztori végén, aztán jöhet a lámpagyújtás. Barrymore kedves esetlensége, Stiller kiguvadó szeme, a jópofa animáció a film elején – pár nap múlva már csak ennyire emlékszel. Aztán már ennyire se. Csak arra, hogy láttál egy korrektül összerakott, közepes vígjátékot.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 945 átlag: 5.24 |
|
|
|
|