Láttuk még

Vágyastársak

Pápai Zsolt

Ki, kivel, hol, mikor és mennyit? Örök kérdések ezek az olyan vígjátékokban, melyekben a forgatókönyvírói és rendezői invenció vagy szeszély a libidójukkal nehezen megbirkózó figurákat terel egymás mellé. A hazájában a közönség előtt szépen szerepelt spanyol Vágyastársak ebbe a nagy hagyományú, manapság kivált Almodóvar és a francia direktorok által óriási kedvvel művelt filmtípusba tartozik, és szó mi szó, nem marad adós a különböző kombinatorikai lehetőségek terítésével.

Az erősen kamarahangulatú mozi négy főszereplője – két élettárs-pár – megfeneklett kapcsolataik helyrerázása érdekében, valamint a változatosság regeneráló erejében bízva keverednek zűrös viszonylatokba egymással, és igyekeznek új ösvényeket kitaposni maguknak a szerelem felé, mígnem oda jutnak, hogy minden marad a régiben. Nem túlságosan eredeti az ötlet, érezte ezt maga Emilio Martínez Lázaro rendező is, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja feldúsítani az együgyű sztorit, és némely ponton az addig történtek összefoglalálását kínáló, sőt az egyes figurák kusza pszichéjének vizsgálatát megcélzó musicalszekvenciákat illesztett a filmbe, azonban a koreográfiájukban, szövegükben, továbbá a zenei rendezést illetően egyaránt slampos dalbetétek nem dobnak a produkción. Ellenkezőleg: rontják az összhatást, azt az érzést keltik, mintha kizárólag a játékidő kitöltése végett kerültek volna a filmbe. A vígjátékspecialistaként elhíresült Lázaro direktor szimplán szezonérvényű darabot készített, amelyet csupán a lapos párbeszédek közé ékelődő elevenebb gegek mentenek meg a kudarctól. Hiába az almodóvari példa, épp a nála oly megkapó ibér virtus hiányzik, a Vágyastársak ezért nem több gyengén sikerült reprodukciónál.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1832

Cikk értékelése:

szavazat: 1226 átlag: 5.62